Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Sedlmayr János: Műemléki lakóházak helyreállítása

46, kép. Sopron. Rózsa u. 6. homlokzat helyreállítás előtt Ez rendkívüli előnyöket biztosíl az épületek és lakások korszerűsítése terén. A műemlékvédelem ugyanis nom ellenzi a belső felújítást, a lakások egészségesebbé való tótelét, hiszen a korszerűsítés az emlék megbecsülésének és további fennmaradásának egyik biztosítéka. Aggódva szemléljük azokat a munkákat, amelyek a jelenlegi alaprajzi kialakítás meghagyásával csak a külső homlokzat felújításai célozzák. A műemléki lakóházak méltó megbecsüléséi talán az segíti leginkább, lia bennük magasabb igényű lakások létesülnek, mint az új házakban. A lakások száma az igényekhez képest ma még országosan kevés, így a Leginkább zsúfolt történelmi városmagjainkban nagyobb mérvű szanálási nem várhatunk. Érdekes azonban, hogy a legtöbb műemléki épületet tartalma/.*') városok központjaiban kevés bontással is kellő eredményi érhetünk el a zsúfoltság megszüntetése és a benapozás biztosítása érdekében. Legtöbbször csak a múlt vagy e századbeli és műemlékileg értéktelen hozzáépítéseket, oldalszárnyakat, toldalékokat kell elbontani, ahogy azi pl. Winkler Oszkár Sopron belvárosának szanálási tervében kimutatta. Érthető oka van ennek. A régi városközpontokban még a XVIII. században is szinle kivétel nélkül csak gazdag lőurak, iparosok, kereskedők és egyházi móltóságok laklak, akiknek háza viszonylag tágasán épülhetett. A XIX. század óta azonban a város szívében levő barokk palotákban már gyakran több család is lakott. Ennek során újabb szárnyakkal, toldalékokkal bővítették az épületet, és a földszinti, valamint a többi egészségtelen, sokszor szellőztetés és világítás nélküli helyiségeket is lakásokká alakították. Az udvari lakások gyakorta még az egyemeletes beépítés mellen sem kaptak napot. Ennek egyik okát szintén az akkori építési rendszabályokban kereshetjük, amely szerinl tető a szomszédos épü let udvara felé nem lejthetett, szobaablak oda nem nyílhatott. E félnyeregtetők tűzfalai a nagy beépítési mélység és a tető meredek hajlásszöge miatt legalább mégegyszer oly magasak, mint az épületnek a talajtól a főpárkányig méri távolsága. A tervezők a szanálási és rendezési tervekben, do a gyakorlatban is számtalan épületnél kimutatták, hogy a tetőzet átalakításával a legtöbb épület udvari szárnya is fenntartható. Ezzel a város barokk-kori beépítettsége, sőt még sokszor a középkori leiekosztás is megőrizhető, amely a műemléknek és több műemléken keresztül az egész városnak is épp olyan sajátossága, mint az utcai és udvari homlokzatok arehitekl úrája.