Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Péczely Béla: Középületek helyreállítása

KÖZÉ P Ü LE T E K H E LY R E ÁLLÍTÁS A 17. kép. Győr. Széchenyi tér, Frumann Antal vízfestménye A „műemlék" fogalma mindig közel járt a „középület" fogalmához. Nem arra a minden műemlékvédelem hátterében ott rejlő, jóformán azt mondhatjuk, önkéntelen vagy „tudatalatti" gondolatra eélzunk, hogy a műemléki érték maga valami olyan többlet egy épületen, amely azt mint a közösség vagyonának részét, egy magasabb, fokozott közösségi védelem alá helyezi. Magyarországon a közvélemény valahogy majdnem mindig közösségi célt szolgáló épületet szeretett és akart látni a műemlékben. Van ennek eléggé kézenfekvő, az ország helyzetéből kielemezhető magyarázata. A magyar múlt épületeinek példátlan pusztulása vonta egyrészt maga után, hogy a régibb századokból főként középületek maradtak fenn, másrészt az ország nyomasztó szegénysége hozta, hogy nagyszabású, egy kor stílusát határozottabban kifejező épületek csak közcélra, középületként létesültek, s egy-egy városunk építéstörténeti sarokpontjai rendszerint a középületek. A fejlődés útja ennek a felfogásnak jegyében alakult. Fokról-fokra kerültek a közcélok szolgálalába egyes, külsejükben ünnepélyesebb, már méreteikkel is kiemelkedő, nagy befogadó-képességű műemléképületek. Végre is a népi demokrácia sok üresen álló műemléképületet vett igénybe, főként közigazgatási, egészségvédelmi vagy iskolai célokra. Ebben a fejlődés logikus és törvényszerű útját lehet látnunk. A közösségi értéket képviselő műemlék, amelyet esztétikai kiválóságai emelnek a közvagyon sorába, aránylag korán veszi át a középület szerepét, és eredetileg más, egyéni célokat