Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Dercsényi Dezső: Tíz év magyar műemlékvédelme

12. kép. Sopron. Dómtemplom helyreállított részlete figyelembe veszi a történél i hitelességet, törekszik ennek megőrzésére. Itt kap igen jelentős szerepet a kiegészítés eltérő anyagból való megmutatása stb. Példaképpen a visegrádi feltárás konzerválásait említenénk annak tudatában, hogy az elmúlt évtizedekben alkalmazón kiegészítési módszerek fejlődése (tégla, műkő stb.) ily hosszan elnyúló munkánál nem tette lehetővé egységes elv alkalmazását. Ebben a vonatkozásban még igen sok tennivalónk van. A műemléki állag védelme hiteleink elaprózása mellett arra is kényszerít, hogy jelentős esztétikai halasi kiváltó eszközökről és megoldásokról még lemondjunk. Fokozott mértékben igényeljük, és fogjuk alkalmazni a környezet rendezése mellett a kertészeti eszközök keretelő és segítő igénybevételéi, aminek előnyös kihatásait az állagmegóvás (pl. vízelvonás) szempontjából is remélhetjük. Az építészeti helyreállítások módszerei, tekintette] a munkák mennyiségi túlsúlyára, természetesen részletesebb megvitatásra kerültek, mint a falkép vagy szobor restaurálások. Mindkét műfaj emlékanyagának egy része súlyosan károsodon a II. világháború kapcsán. Az egyházi falképek a bombázáson kívül ideiglenesen fedetlenül álló templomok beázásától, a köztéri szobrok a háborús cselekményeken túl a kőanyag kifagyása, az időjárás rongálásai miatt. Ugyancsak az anyag (elsősorban a fa) pusztulása tette sürgőssé néhány oltár helyreállítását is. A falképrestaurálások kérdéseiben kezdettől fogva helyesnek tartol 1 uk az olasz resi aurátorok állal kifejlesztett elveket, amelyeket Ma uro Pelliccioli, valamint munkatársai gyakorlatban is teljes sikerrel alkalmazlak hazánkban (esztergomi kápolna, Ják, Sümeg). A falképrestaurátor is tudományos alapossággal tartozik feltárni, biztosítani és dokumentálni munkáját és a kiegészítések minimumra korlátozásával, megmutatásával egységes képszerű hatást biztosítani. Az elvek tisztasága ellenére különösen az első félévi izedben a gyakorlati alkalmazás nem járt teljes sikerrel, viszont az utóbbi években sikerüli lényegcsen megjavítani munkánkai. A főprobléma ezen a területen — a rendelkezésre álló hiteleken túlmenően — elsősorban a szakemberek hiánya és továbbképzésüknek nehézségében rejlik. A falképrestaurálást, bár tanszakon oktatják a Képzőművészeti Főiskolán, autochton módon m-m lehet egészségesen továbbfejleszteni. Csak a legutóbbi időkben és szórványosan indultak meg a külföldi tanulmányutak, pedig a restaurátor továbbképzés hosszabb és a gyakoriali munkába bekapcsolódó szakemberek külföldi tanulmányútjai során oldható csak meg. Más szempontú nehézségek vannak a szobrászati emlékek restaurálásával kapcsolatban. A kőfaragványok konzerválása nemcsak hazánkban, külföldön is technikailag még meg nem oldott probléma. Az a gyakorlat, amelya megtámadott felület ű kőszobrol vagy faragvány 1 helyéről eltávolítja, múzeumba helyezi, és másolattal pótolja, csak szükségmegoldásnak tekinthető, s azzal a veszedelemmel jár, hogy minden eredeti műrészleiétől megfosztja az épületet. A helyszínen meghagyás pedig a faragvány teljes pusztulását eredményezheti. Ezen a téren a külföldi tapasztalatok nagyobb méretű átvétele, saját kőanyagunk és időjárásunk viszonyaira vah) alkalmazása a legfontosabb feladat, amely a jövőben megoldandó. Van e kérdésnek egy része, amelyben határozót 1 haladásról, kiemelkedő szép eredményekről szólhatunk. A középkori kőanyag összegyűjl ésére és bemutatására gondolunk. Elpusztult középkori építészetünk díszítő szobrászatának maradványai, néha csak egy oszlopfő, néhány román díszíletl párkány, pár gótikus borda vagy zárókő egy-egy műemlék egyetlen hírmondója. Pécsett, Székesfehérvárott vagy Esztergomban, dákon tömegesen fennmaradt faragványok hirdetik a teljesen elpusztult, vagy átépített, esetleg stílszerűen restaurált emlék egykori művészi megjelenéséi. A fentebb említett elvből kiindulva, hogy nem elégedhetünk meg e töredékek tudományos számbavételével és rendszerezésével, hanem gondoskodni kell a nagyközönség számára való bemutatásról is, Pécsett, Esztergomban, Szombathelyen (ajaki kőanyagból) Tatán (a vértesszentkereszti apáiság farag ványaiból) Kaposvárott (a somogyvári kövekből) kőtárakat létesítettünk, nem is említve azokat a múzeumi állandó kiállításokat, melyekbe szerves részként épülhetett be a kisszámú faragóit kőanyag. Bár ez a feladat inkább a múzeumi kiállítás, mint a műemlékvédelem hatáskörébe Játszik tartozni.