Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Kollár Gyula – Ágostházi László: A műemléki kivitelezés kérdései

lekben az az elv, hogy a sérült, megrongálódott vagy hiányos régi maradványoknak a lehető leg­nagyobb mérvű megtartásával csak elkerülhetet­lenül szükséges pótlás és kiegészítés készüljön. A kőtagozatok foltozásai frissen kissé tarkák vol­tak, de az idő lassan letompította a színkülönbsé­get. Ennél az épületnél alkalmazták a kapu felü­letének pörkölését. A kiviteli munka is jóminő­ségü. Ugyanez áll a Bécsi kapu tér 7. sz. házra is. Mindegyiknél erős gombásodást is meg kellett szüntetni a helyreállítási munkákkal kapcsolat­ban. Az Országház u. 18. sz. szép, gótikus lakóház­nál az emeleten a meglevő ablaknyílásoktól eltérő helyen talált igen szép pálcátagos középkori ablak­keretek és erkélykonzoloknak megfelelő kiegészí­téssel való érvényesítése a homlokzat átépítését 1e1 te szükségessé. A Tárnok u. 14. sz. háznál rejt el 1 vasbeton kiváltást kellett alkalmazni, hogy a föld­szint felett kiugró emeleti homlokzatot tartó kő­konzolok és ívsor alól a múlt századi aláfalazást ki lehessen bontani. A Hess András léi- 4. sz., egykori egyetemi nyomda, a Dísz tér 3. sz. zártsorú főúri barokk palota, valamint a Dísz tér 4—5. sz. épület nok mind a belső, mind a homlokzat i helyreállítása is ebben az az időben történt meg. Az utóbbi két épületben súlyos gombafertőzést kellet t építés közben kiirtani. Egyébként alig voh a helyreállítói 1 épületek közül olyan, amelyikben gombásodás ne lett volna, ezérl a tervező iroda a gombát tanítás irányítására külön szakértőt szerződtetett. A Budavári palotában is több százezer forintot kellőit a gombátlanításia fordítani. Legsúlyosabb házigombafertőzés a Szentháromság u. (5., ill. Tóth Árpád bástyasélány 22. sz. házban volt, ahol a pincefaiakai teljesen be­vonták, a födémről pedig szt alaki it formában lóg­tak a vattaszerű micéliumok, amelyeket a használa­ton kívüli kéménylyukakban, falhoinyokban, de a falakba behatolóan is mindenütt meg lehetett találni. A budai vár egyik fő lát ványosságának, Sehulek Halászbástyájának helyreállítása Sehulek eredeti tervei alapján 1 örtént. A tarkaság (dl untotésére az összes kőfelületet kompresszoros homokszórással tisztították meg. Egyidejűen a hiányzó szobrokat újakkal pótolták, Szent István lovasszobra talap­zalának kijavítása is megtörtént. A Várnegyed Beruházási Vállalat állította helyre a Dísz tér 7.. a Dísz tér 10., Úri u. 14., Űri u. L6., Úri u. 39. sz.,saz Úri u. 54—56 sz. ház Tóth Árpád sétányi szárnyának emeleteit, a Tárnok u. 6., az Országház u. 8., Országház u. 13., Pol ermann bíró u. 9. sz. lakóházakat, az Űri u. 60. sz. házban pedig belső helyreállításokat végzőit. Majdnem mindegyiknél nagy gondot okozol 1 a szigetelés hiánya. A falak állapota és különösen vastagsága nem lette Lehetővé a sziget előlomezek falát fűrésze­léssel való behúzásai. Esel énként más és más meg­oldással, áramló levegő-rendszerű szigetelés készüli. Az alápincézel len földszinti lakóhelyiségek burko­lata pedig hézagmentes magnezitpadló vagy aszfaltba rakott parkella. 13 Magyar Műemlékvédelem 227. kép. Budapest. I. Országház u. IS. s/., helyi oá 1 líI ás Uta n 228. kép. Budapest. I. A Miklós-torony hely I eállíl ás előt i

Next

/
Oldalképek
Tartalom