Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Pintér Attila: A mosonmagyaróvári (magyaróvári) plébániatemplom falfestéseinek restaurálása

7. kép. A templom boltozatának festésrészlete a restaurálás befejezése után kétségek merültek fel. A felületeket ráadásul mindenütt szürkésfekete koszréteg borította, így esetenként azt is nehéz volt eldönteni, hogy egy-egy jelenet mit ábrázol. A szokatlanul sok javítgatás láttán óhatatlanul felmerül a kérdés, mi lehetett ezek oka, miért volt ezekre szükség, Tudva lévő, hogy még a korszerűen végrehajtott helyreállítás - a régit a mának és a jövőnek átmentő áldásos jellege mellett is -, valahol kárára válik a műemléknek, mert megoldhatatlan kívánalom a konszolidációt biztosító anyagok egy majdani restauráláskor történő újbóli, maradéktalan, az eredetire nézve veszteségmentes eltávolítása, A múlt századi beavatkozások során használt anyagokat illetően, ez a veszélyeztetettség halmozottan igaz, A tisztítások során hamarosan rájöttünk, hogy a későbbi javításokat kiváltó okok egy része már a templom megépítésekor, illetve a falfestés készítésekor is jelen volt. Ilyen volt például a festés eredendően technikai, azaz kivitelezésben hiányossága. Munkánk során egyremásra tapasztaltuk, hogy a 18. századi festők - különösen a század második felének utolsó évtizedeitől kezdve - a tartósabb, az időnek és a káros fizikai hatásoknak jobban ellenálló festéstechnikát fokozatosan mellőzték, az alkalmazási szabályokat sorra figyelmen kívül hagyták. Ez alól Auguszt, Schellemayer, de még a jelentősebb mesterek sem voltak kivételek. A jobb megtartást biztosító freskófestés és a klasszikus módon használt mészkazein kötőanyag helyett, egyre inkább elterjedtek a gyorsabb kivitelezést lehetővé tevő, de a tartósság szempontjából gyengébb, szerves anyagokat is alkalmazó al secco eljárások, Ennek az átalakulásnak végeredménye, a 19. századi falfestészetben már szinte kizárólagosan használt - kötőerejét tekintve közismerten gyenge minőségű - enyves festés lett. Auguszt és Schellmayer természetesen még nem enyves technikával dolgozott. Annyi azonban bizonyos, hogy az általuk használt festékek sötétebb színei, tónusai, nagyon gyenge megtartása jelzi, hogy alkalmazóik változtattak a hagyományos technikai eljárásokon, A tartósabb minőségű falfestés kívánalmainak figyelmen kívül hagyása oda vezetett, hogy az említett sötétebb tónusok már rövid időn belül kopni, porlódni kezdtek. A javítások során a felújítók természetszerűleg elsősorban ezeket a megkopott részeket festették újra. Mi az átfestések eltávolításakor döbbentünk rá igazán, hogy az eredeti festésekből sok helyen már csak a világos tónusokat tartalmazó vázszerkezet maradt meg. A javítások másik oka, a templom boltozatait átszelő több tucat széles repedés eltüntetése volt, amelyek statikai problémákra, a nem megfelelő alapozásra, esetleg egy kisebb földrengés okozta mozgásra vezethető vissza. A repedések kialakulásának időpontját tekintve csak annyi bizonyos, hogy a Storno-féle restaurálás idején már léteztek, s a későbbiekben nagyrészt meg-