Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Tóth Sándor: A romanika a magyar építészettörténetben

Rados Jenő több kiadást megért munkája

29 ezek szerint, bár új kezdetnek volt szánva, inkább betetőzte mindazt, ami műfajában addig létrejött. Ezzel összhangban áll az a körülmény, hogy ő volt az utolsó, aki még vállalkozott a teljes magyar építészettörténet áttekintésére,

30 A következő két mű, az ösztökéje ennek az irománynak, már együttműködésen alapul: az elsőt heten írták, a másodiknak az első kötetét is ketten, Az előbbit Zádor Anna bocsátotta útjára - és az ő emlékére szóló ajánlással látták el - , az utóbbit „Finta József Kossuthdíjas építész, c, egyetemi tanár, a MTA r, tagja" vezette be. A hétszerzős mű, amely főleg tengerentúli olvasók számára készült amerikai-angol kiadvány magyarítása, címének „Magyarország" szavával Pasteinerre emlékeztet (de itt térképek mutatják, hogy az ország mikor mekkora volt).

31 A hat kötetre tervezett, hazai közönségnek szerkesztett, a bevezető szerint „missziós értékű" sorozat az 1954-es könyv címét viseli.

32 Képeskönyv lévén, valamelyest emlékeztet is erre, de terjedelménél fogva még inkább arra a torzóban maradt sorozatra, amely a 70-es években kezdett megjelenni, de csak a reneszánszig vált teljessé,

33 De ezekben kép és szöveg világosan elkülönült egymástól, míg az új kötetben keverednek, éspedig úgy, hogy betű a - színes - fotók közt gyakran fel sem tűnik, noha a textus külön keretbe foglalt fogalom-magyarázatokkal és többnyire bő kép-ismertetésekkel gyarapszik - mint egyes angol ismeretterjesztő munkákban.

34 Az amerikaiaknak szánt kötet szerkesztésmódjában közelebb áll a hazai előzményekhez, elsősorban Rados könyvéhez (amelyről egyikben sincs említés), többek között abban is, hogy van benne mutató és bőséges - ezúttal nagyrészt jegyzetekben adott - bibliográfia, az új kiadványban viszont a szűkös „Ajánlott irodalom" mellett csak a műfaj korábbi termékeiben nem alkalmazott „Kislexikon" szerepel (fotókkal illusztrálva).

35 A román stílusra vonatkozó részt a hétszerzős kötetben Lőveí Pál, a másikban Búzás Gergely írta. Egyikük sem kifejezetten a romanika szakértője. Lővei ezúttal mindent megírt 1470 tájáig, kezdve - lényegében - a rómaiakkal, és a „Romanika és gótika" cím alatt egy fejezetbe vonva a középkpri anyag túlnypmó részét. Búzás, akinek szövege „Az államlapítástól a tatárjárásig" címet viseli

36 - „A rómaiaktól a honfoglalásig" terjedő részt Tóth Endre írta - , feltehetően részese lesz a következő kötetnek is. Eddig mindenesetre ő és Lővei is főleg gótikus művekkel foglalkozott. Búzás, aki régész is, talán tíz, Lővei inkább húsz éve hallgatta előadásaimat. Ebből már kitűnik, hogy a magyar építészettörténet írásából a romanika vonatkozásában egy-két generáció kimaradt. Az új kezdés alkalma itt adódott, Az újszerűség érezhető is, a legfeltűnőbben talán a stílusfogalmak használatában. Búzás szövege három fő részre tagolódik: „A preromán kor", „A román kor" és „Késő romanika és kora gótika". A három szakasz határvonala nincs élesen megvonva, de a bevezetések értelmében „Szent László és Kálmán hosszú uralkodása", illetve „III. Béla uralkodása" időszakára tehető. Lőveinél nincsenek alcímek, de a megfelelő kifejezések hasonló értelemben - előfordulnak. A „preromán" kifejezés a veszprémi székesegyházzal és a „11, század közepén jelentkező" díszítőformákkal kapcsolatban merül föl. A „román" szó a szövegben talán 12. századi székesfehérvári kőfaragványok jelzőjeként tűnik fel először. A „korai gótikus" megjelölés első felbukkanása III. Béla korának esztergomi építkezéseihez fűződik. A „késő romanika" pedig a „korai francia gótika, majd már a klaszszikus gótikus stílus jelentkezésével párhuzamosan" „kitapintható" „vpnulat".

37 Mindez a magyar művészettörténet legutóbbi - de ezúttal jó másfél évtizeddel régibb - megfogalmazásának Marosi Ernő által írt fejezeteiből ered. Itt a „Román kor" a „Preromanika" és a „Gótika" közé ékelődik, éspedig úgy, hogy kezdete „Az érett romanika első korszaka" (a „romanika" szó talán itt lépett be szakirodalmunkba), folytatása pedig - ugyanannak virágkorát követően - „A koragótika Magyarországon", majd „A későromán kor",

38 A „román kor" tehát, ahogy kezdett „romanikává" alakulni, szépecskén össze is zsugorodott, nagyjából a 11, század végétől a 12, század végéig terjedő időszakra, valamint a következő fél évszázad termésének egy szeletére,

39 Ám ez nem egészen új dolog: benne tulajdonképpen a henszlmanni beosztás éled újjá. A „preromanika" az „ókeresztény" megfelelője, a „korai gótika" és a „késői romanika" párhuzamossága pedig az „átmeneti stílus" fogalmát helyettesíti. Az újszerűség a két ifjabb szerzőnél egyértelműbben mutatkozik abban, hogy számos olyan maradvánnyal foglalkoznak, amelynek a műfaj korábbi termékeiben nyoma sem lelhető. Ilyen mindkettőjüknél a szabolcsi és a visegrádi „esperesi" templom, egy háromkaréjos szentélyű és egy négykaréjos székesfehérvári, a zalavári apátsági templom alaprajza, Dömös és Szekszárd temploma, Ercsi építészetileg jelentős faragvány-anyaga, Pusztaszer épületeinek maradéka, a pilisi apátság elrendezése, a veszprémi Szent György-kápplna. Ezekhez Búzás jóval terjedelmesebb szövegében még vagy másfélszer annyi járul. A fontosabbak: Zselicszentjakab, Dombó, Cikádor (Bátaszék), Máriaszéplak (Cikó), Szentgotthárd, Bács, Magyarszecsőd, Gyulafirátót, Ipolyság. Emellett vannak gyakran tárgyalt emlékek is, amelyek új elemekkel egészülnek ki: a gyulafehérvári székesegyház alaprajzában pl. megjelenik az előző épület körvonala. (1-4. kép) Mindezek között akadnak olyanok, amelyek mindig is hozzáférhetők voltak, de nem álltak az érdeklődés homlokterében, mint Máriaszéplak, Bács, Ipolyság. Van olyan 16. századi felmérés, amely