Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Lővei Pál: Adatok a magyarországi téglagyártás és felhasználás történetéhez

sőbb holdsarlóból kinövő kereszt lett a jelük, a 19. században pedig az „A

ABB" (=ArchiABBatia, Főapátság).

154 1768-ban a Vasváron lakozó „Dominicanusok Téglása" - téglamestere - szerepel egy összeírásban.

155 A szabad királyi városok a városi jog részét képező téglaógetési jogukkal

156 különböző formában éltek. Budán a 18, századból ismert hat téglavető közül egy a kamara tulajdonában volt (ennek termékei az „MT" Mária Terézia - monogramos téglák),

157 A többi részben a városé, de általában magánszemélyeké: 1710ben már magántulajdonban lévő égetővel találkozunk, és a korábbi katonai égetők és az egy ideig a város kezelésében lévő üzemek is hamarosan magántulajdonba kerültek (a legjelentősebb vállalkozó a 18, században Jálics Kristóf volt). A terület ekkor is a városé maradt, de a felszerelés a vállalkozó birtokában volt, aki a városnak egy meghatározott összeget fizetett, mintegy a regáléjog bérletéért, Ez a város számára kockázatmentes volt, de a téglaellátás szempontjából nemegyszer hátrányos.

158 Hasonló bérleti rendszer élt Pozsonyban 1780 körül,

159 Érdekes költség és jövedelem megosztási lehetőség vetődött fel Veszprémben, ahol 1782-ben azt írták a városi jegyzőkönyvbe: „Mivel mind a Helvetica confession levőknek az újonnan építendő oratóriumhoz, mind pedig a városnak a ház építéséhez a téglavetőre szüksége volna, azért elvégeztetett, hogy azon téglavetőnek mind költsége, mind pedig jövedelme föntemlített Helvetica confessiót egy része, a várost pedig két része illesse".

160 Ezt a városi téglaégetőt már korábban is többször fel akarták építeni a menyeki pusztában,

161 A téglavető végül elkészült (nem tudni, hogy valóban a fenti megosztás szellemében-e), a város „VV" (=Veszprém Város) jelú téglái is ismertek, és 1891 -ben a téglaégető eladásáról van adat,

162 A Székesfehérváron nagy számban előforduló „SWB", „SW" (=Stuhlweissenburg), „SZF" ^Székesfehérvár) monogram arra utal, hogy ott a város kezén volt a téglaégető,

163 A 18, század második feléből, a 19. század elejéről ismert győri téglaszámadások ugyanezt a rendszert mutatják, vagyis a város a téglaégető(k) tulajdonosa, a téglásmesterrel minden évben szerződést köt, és az égetett téglák száma után előre meghatározott munkabért fizet neki. A városi téglavető nyereségének mértékéről nagyjából pontos képet nyerhetünk az 1754-1778 közötti számadásokból.

164 Valójában már 1742- 1743-tól szerepel a tégla-rubrika a városi kamara elszámolásaiban, de mivel nem volt téglaégető, helyét üresen hagyták, csak 1746-1747-ben szerepel a máshol vásárolt tégla ára, 1749-1753 között pedig meg is jegyzik, hogy a téglakemence nem hoz jövedelmet, Az 1743- ban a szabad királyi város rangot elnyert város ugyanis hosszú évekig harcolni kényszerült a város téglaégetési jogáért (aminek érvényesítését nyilván a káptalan s talán a katonaság is ellenezte). Az ezt a jogot megerősítő 1751, évi 62, törvénycikk

165 értelmében végül csak 1754-ben indult meg a termelés, akkor még csak falazótéglát, cserepet és kúpcserepet gyártottak, az első égetések szolgáltatták magához a téglaégetőhöz - téglakemence fedésére, a téglásmester lakásához - szükséges anyagot is, Az első hat év veszteséggel zárult, majd 12 éven át (feltehetően a közben hiányzó 13. évben is) nyereséges volt a gyártás, 1773-ban, egy második égető létesítésekor, annak építési költségei miatt ismét veszteséges lett, majd 1778-ig négy éven át a korábbinál még jóval kisebb nyereséget, illetve két évben nullszaldót hozott a termelés, Az 17541778 közötti 25 év alatt mintegy 5000 forint volt a kimutatott nyereség, évi átlagban csak 200 fl! Még kedvezőtlenebb a kép, ha az 1788-ig rendelkezésre álló további négy év adatait is figyelembe vesszük, ekkor már csak kb. 1430 Fl a nyereség, évi átlagban alig 50 fl, és figyelembe véve a hiányzó éveknél a környező esztendők kirajzolta tendenciákat, az 1754-1788 közötti időszakot a városi téglajövedelem szempontjából alighanem nullszaldósnak vehetjük.

166 1805-ben már két különböző helyen működő városi téglavető üzemelt a városban, 1793-1794-ben még csak egy, így 1794 és 1805 között egy újabb nagyobb beruházással is lehet számolni, ez még az 1791-1792-ből és 1793-1794ből ismert, építési konjunktúrára utaló gyártási adatok ismeretében is a következő évtizedeknek a fentiekhez hasonló tendenciájára enged következtetni.

167 Mindez ellentmondani látszik az ily módon történő városi téglaégetés nyereséges voltáról elmondottaknak. Figyelembe kell venni azonban, hogy 1754 és 1778 között a gyártott téglából és cserépből közel 2,5 millió darabot a város saját céljaira használt fel (a téglaégető kemencéhez szükséges anyagot nem számítva, hiszen az a téglagyártás költségszámításában benne foglaltatik, vagyis az előbbi „nullszaldó" része), például mintegy 721500 darabot a városi sörház, 515000-et egy új kaszárnya, 82500-at a külsővárosi Szentháromság-templom, 450000-et a városháza új szárnya (Teleki László utca 10,), 27500-at a városi major építéséhez használtak fel, de készült új kályha a városházán, javították a piacon lévő városi kocsmaházat (a mai Király utca 20. helyén), szegényház, mészárszék és a külvárosban strázsaház épült, és adott a város 6000 téglát a kálvária, 16000-et pedig a ferencesek építkezéseihez is, Ennek mindig az akkor érvényes eladási áron számolva 13000 fl volt az értéke (ebben a hiányzó 1765-ös esztendő nem is szerepel). Amikor viszont a városi téglaégető nem működött, 1745-1746-ban és 1746-1747-ben, több mint 2450 fl-ot fizettek a városháza építéséhez szükséges tégláért.

168 a győritől eltérő budai rendszer mellett nem lett volna gondja a városnak a téglaégető teleppel, az égetőmesterek szerződtetésével, a számadásokkal,