Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Lővei Pál: Adatok a magyarországi téglagyártás és felhasználás történetéhez

5. kép. Özet ábrázoló bélyeges tégla a győri Liszt Ferenc utca 1-ből (Lővei Pál kutatásából, 1982) db 1736-1741 között 6 fl 15 kr (1746-1747-ben is még ennyiért vett a város téglát), 1754-1770 között 5 fl 15 kr, 1771 -ben 5 fl 30 kr, 1772-ben 6 fl, 1773-1788 között 6 fl 15 kr, 1793-1794-ben 8 fl, 1805 márciusában 15 fl, május-júniusban már 18 Fl; a katonaság még a 18, század vége felé is olcsóbban kapta a téglát, mint más vásárló.

87 Az árak természetesen nem voltak egységesek az országban: 1783-ban például a gyöngyösi Szent Bertalan-templomhoz Püspökiről 7000 téglát 28 forintért szállítottak, tehát ezerét 4 forintért,

88 Magyaróváron ennyiért 1714-ben adták a téglát,

89 Budán 1722-ben 1000 tégla ára 4 fl 30 kr volt, Jálics Kristóf budai téglaégető-tulajdonos árai pedig 1768 előtt 6 fl, 1768-ban 6 fl 15 kr, 1773-ban 7 fl 30 kr voltak.

99 Az ár az előállítás költségeitől, de az építési konjunktúrától is nyilván függött, ugyanakkor a városok védték polgáraikat a tégla árának maximálásával. A győri 1846. évi 9 forintos árat a következő évben a gazdasági választmány 10-re indítványozta emelni, a tanács végül 11 forintban határozta meg.

91 1891-ben a Győri Körkemence Társulat és a városi tanács közti, a téglagyár bővítésével kapcsolatos szerződéstervezet 5 évre meghatározta a különböző téglafajták árát mind a város, mind a magánosok számára (a város olcsóbban kapta volna az építőanyagot), megjegyezve, hogy „a közlekedési vállalatok építkezései, amelyek nem szorosan helyi jellegűek, szabad verseny alá esnek".

92 Végül egy szokatlan és érdekes fizetési mód: az egri trinitáríus templom helyreállításához 1766-ban a kistállyai égetőből szállított, 45 forint 33 krajcárt kitevő tégla fejében Hubert Mátyás az árnak megfelelő értékű csokoládét kapott az egri trinitáriusoktól.

93 III. Több adat szól amellett, hogy az építkezésekhez szükséges tégla biztosítása számos esetben problémát jelenthetett. A 18, században a székesfehérvári városi téglavető például nem tudott elegendő anyagot biztosítani a városi építkezésekhez, a lakosság a környező uradalmaktól is vásárolt téglát.

94 Jól illusztrálja ezt, hogy 1760-ban gróf Nadasdy Ferenc főispánt arról tájékoztatják, hogy székesfehérvári házában: „Az Istálló lassanként épül ugyan, de az téglaégetésben az Templom építése miatt nagyon gátoltatván, későbben, hogy sem reménlettünk, fog végben vitetődni",

95 1781-ben pedig ugyancsak Nadasdy Ferenccel tudatják, hogy a megyei