Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Tóth Sándor: A romanika a magyar építészettörténetben

akkoriban csak „szükségleti, vagy enyészeti" építmények keletkeztek), a pécsi székesegyház altemplpmos elrendezését kapcsolja, - a következő fejezet elején utalva az első kalocsai székesegyház egyszerűségére. A második kalocsai székesegyházat először ugyanitt említi, a „burgundi építőiskola" hatásának a 11. század végére tett jelentkezése kapcsán, - aztán az 1200 körüli fellendülésről szólva megjegyzi, hogy „egyesek szerint II. Béla", „mások szerint II. Endre idején" épült. A „nemzetségek monostoralapításai" közül, amelyeknek számát Divald nyemán hatszázra teszi, csak a lébényihez ad - hibás - dátumot (1199), „Lébény, Ják, Pannonhalma harmadik templpma, Ócsa, Kisbény apátsági templomai a románból a gótikusba-forduló stílusnak kitűnő remekei", amelyeknek építészeti megoldásaiból csupán egyes franciásnak vélt vonásokat emel ki, eléggé elszórtan. Végül pedig a „városi templomok" fő példájának, a pestinek az említéséből kiindulva, különféle pesti, soproni, kassai templomépítési adatokon át, kedvenc témájához, a településtörténethez - ezúttal a városokhoz - és a házépítéshez érkezik vissza.

16 A könyv, kevéssé megrostált adataitól és meglehetősen kanyargós gondolatmenetétől függetlenül, nem érdektelen olvasmány. A szerző, széleskörű tájékozottságából merítve, számos tanulságos példával világította meg mondanivalóját, és azon kívül, hogy a putritól és a fatemplomtól a kőházig és a katedrálisig minden építkezési módra igyekezett tekintettel lenni, itt-ott még a szobrászatra és a festészetre is kitért. Persze, a romanika egész magyar szobrászati anyagából egyedül a kisbényi vadászjelenetes féloszlopfő ragadta meg, lévén szerinte magyar kőfaragótól való és magyar témájú és ezért „a magyar képzőművészet terén körülbelül olyan jelentőségű, mint az irodalomban a Halotti beszéd."

17 Fő célkitűzését azonban, a magyar településés építészettörténet egybeszerkesztett ábrázolását, csak kezdetlegesen tudta megoldani. És törekvésének nem akadt követője: településtörténeti áttekintése az újabb építészettörténeti összefoglalásokba csak szemelvényesen épült be. Lehet, hogy a történelmi pillanat, amely efféle szintézis lehetőségét még kínálta, azóta elmúlt. A háború után, a kezdjünk-mindent-elölről légkörében, újfent az előadás lett a vezérlő műforma. A téma egészét átfogó szöveg, „Magyar építészettörténet" címmel - ami a Bierbauer-inek a váltczata - , Zádor Annától maradt fenn 1952-ből, sokszorosításban.

18 Ó elsőször is szükségesnek látta hosszas fejtegetéssel megfontoltan forgatva az akkori ideológiai zsargon tőreit - arról meggyőzni építész hallgatóságát, hpgy az építészettörténet emlékanyaga nem kidobandó, de nem is utánozandó része a hagyománynak. A tatárjárás előtti időszakról elég hosszan szól: ide tartozik a szöveg érdemi részének jó ötöde. A kifejtés, amelyből most már nemcsak az „ókeresztény" hanem az „átmeneti" szó is hiányzik - a „román" se gyakran fordul elő - , így is vázlatszerű, és csak a főbb emlékekre terjed ki. Az összképben sokféle elem egyesül. A korai házépítésről szóló bevezetés - és benne a királyi részről is lassan ébredező reprezentációs igényre vonatkozó rész - bizonyára Bierbauerre vezethető vissza.

19 Foerkre utal az, hogy a kialakuló gótika jegyei Bélapátfalvához fűződnek, amint az is, hogy Kisbény, Vértesszentkereszt, Ócsa külön csoportban szerepel - ám itt nem alaprajzuk miatt, hanem, mert díszítésükkel „mintegy közelítenek az emberhez, segítik őt mondanivalójuk megértésében."

20 De újszerűnek ható megállapításpk az efféléktől és az akkori történetfelfogás fordulataitól eltekintve is akadnak. A francia hatás Itt már III. (a sokszorosításban sajtóhiba folytán IV.) Béla korához fűződik, és nem jellemzi a későbbi korszak egészét: az 1200 utáni szakaszban német, olasz befolyással keveredik. Az az „alaprajztípus, amely háromhajós, kereszthajó nélküli bazilikát mutat félköríves apszisokkal", a „11. század végére" alakul ki. A négytornyúság, amit az elődök Péccsel, Székesfehérvárral kapcsolatban - és nyilván Henszlmann-í tézisre emlékezve - szükségesnek láttak megemlíteni, itt nem szerepel, viszont „a homlokzati és szentély felőli toronypár már 12, századi jellegzetesség," A 13. században a „nemzetsége tiszteletére" építtető főúr nem csupán „hatalmas homlokzati tornyokkal", hanem „a belsőben 'urasági' karzatot helyezve a két torony közé" is kimutatja növekvő tekintélyét, Mindez lényegében Dercsényi Dezső szövegét előlegezi a négy éwel később megjelent kétkötetes magyarországi művészettörténetben,

21 Zádor Anna nem vonzódott különösebben a román stílus hazai képviselőihez, sőt, talán még idegenkedett is tőlük. Az általa tárgyalt épületek „súlyos, zárt" tömeghatását és „sokszor zordonná" alakított belsejét mindenesetre, ami szerinte „a feudális főúr, főleg az egyház döbbenetes hatalmát" fejezi ki, szembeállította azzal, hogy Itáliában a stílus emlékei „kevésbé éreztetik ezt a félelemkeltő feudális hatalmat és derűsebb hangulatokkal [,. .] jelzik már a polgárság kialakulásának korát," Előadása e részét mégis azzal zárta - Gercvich Tibor 1938-ban megjelent, és ezért 1952-ben eleve gyanúsnak számító románkor-könyvét mentegetve-méltatva - , hogy e művészeti korszak „színvonalával és korszerűségével, még eléggé nem elemzett magyar jellegével fontos hagyományunk kell, hogy legyen."

22 1954-ben „Magyar építészet" címen megjelent egy albumféle, rövid, de alaprajzokkal kísért szöveggel és külön lapokon kétszáznál több jó minőségű, gondosan válogatott fényképpel. A kiadvány célja tulajdonképpen a hazai műemlékállomány ismertetése volt, ezért hiányzik belőle a 20. század, és a fényképes részből a Trianon óta külföldi emlékanyag is. Viszont a kezdetet újfent a róz2