Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Tóth Sándor: A romanika a magyar építészettörténetben

A ROMANIKA A MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETBEN Ajánlatosnak tartom a cím által esetleg felkeltett kíváncsiságot rögtön lelohasztani: az alábbiakban nem a magyar építészettörténet különféle stílusainak a romanikához fűződő viszonyáról lesz szó. Ez az írásmű ugyanis könyvismertetés gyanánt készült, Pár évvel ezelőtt arra ösztökéltek - nem a szerzők -, hogy legyek recenzense honi építészettörténetünk akkor legfrissebb összefoglalásának, A megírásig különféle közbejött dolgok miatt nem jutottam el. Közben a kívánt recenzió Mendöl Zsuzsa tollából meg is született. (Műemlékvédelmi Szemle, 1999, 1/2, 157-160.) Legutóbb pedig még újabb, hattagú sorozatnak tervezett magyar építészettörténet első kötetéből kaptam tiszteletpéldányt, amit azzal érdemeltem ki, hogy nem mondtam ellent székesfehérvári kapurekonstrukcióm újraközlésének. A kötet átlapozása után döntöttem úgy, hogy tervezett recenziómat átalakítom műfajtörténeti értekezéssé, de nem várom meg, míg a legújabb összefoglalás teljessé válik, hanem, igazodva az első kötet alcíméhez („A rómaiaktól a román korig"), az áttekintést saját elsőrendú szakterületemre korlátozom, Talán jobb is így: cipész maradjon a kaptafájánál. A műfaj eddigi termékeit azért ez az áttekintés valamelyest - pars pro toto - egészükben is jellemezni fogja. A hazai építészet történetét egészében és elkülönülten tárgyaló, korántsem nagy hagyományú szakirodalmi műfajt ismeretterjesztési igények hozták létre. Tanúsítja ezt az, hogy a nyomtatványok körében a műfajnak megfelelő címek először előadásokkal kapcsolatban tűnnek föl a 20. század első évtizedében. 1904-ben Pasteiner Gyula tartott hattagú előadássorozatot népszerű főiskolai tanfelyam keretében, amelynek vázlatát nyomtatták ki, 1910-ben Myskovszky Ernő diaképekkel és „vetítő-lámpával" együtt kölcsönözhető előadását adta ki az „Uránia" Magyar Tudományos Egyesület. A címadásból máris kétféleség tűnik ki: csak Myskovszkynál szerepel a „magyar" jelző, Pasteiner Magyarország építészetéről beszél.

1 így mindjárt saját címadásom is egyfajta párfps állásfpglalásnak tűnhetnék, de ezt nem vállalom: a műfaj, ami e csirákból úgyahogy kibontakozott, kétségtelenül éppoly magyar, mint magyarországi. A „román" stílusfogalom e műfajban szükségképpen a tárgyalás első szakaszához tartozik, Meg is jelenik mindkét nyomtatványban, az „ókeresztény" megjelölés nyomában, és Pasteinernél az „átmeneti" kifejezéssel is karöltve, E hármasság minden bizonnyal Henszlmann Imre jó emberöltőnyivel korábbi könyvéből ered, amelyben a megfelelő időszak magyarországi emlékanyagát foglalta össze: használatáról árulkodnak Myskovszky „ókeresztény" példái is (pécsi sírkamra, székesfehérvári bazilika, német-csanádi keresztelő-kápolna).

2 De az Uránia számára készített előadást „mirowi Myskovszky Ernő főgymnasiumi tanár" - e címzéssel pár évvel előbb a talán legelső nyomtatott magyar művészettörténet szerzője

3 - nem ezekkel, hanem a Feszty-körképpel és a pusztaszeri romokkal, valamint az elpusztult székesfehérvári és esztergomi bazilika említésével kezdte, az utóbbiból a Porta speciosa képét be is mutatva, Pasteiner viszont első előadásában az emlékek tárgyalását a rómaiakkal vezette be: ez indokolja címadását, A román stílust pedig kettébontotta, „ó-keresztény és kora-román", valamint „fejlett román és átmeneti" építészetről beszélve, és ezek határvonalát III. Béla 1173-ra tett trónra léptében jelölve ki. A korszakot - és az előadást - a tatárjárással zárta, Myskovszkyval összhangban különítve el egymástól a román és a „csúcsíves", azaz gótikus stílus korát az 1241 -es évnél. Az arányok e stílustörténeti és időrendi keretek között szembeötlően kiegyensúlyozatlanok. A korai időszakból a székesfehérvári bazilikán kívül az egyetlen, mindkét szerző által megnevezett építmény a tihanyi altemplom, amely itt az „ókeresztény" közeghez látszik kapcsolódni - noha Henszlmannál románnak minősül.

4 A későbbi szakaszból Myskovszkynál is fél tucat épület szerepel (Lébény, Ják, Kisbény, Pécs, Gyulafehérvár, Szepeshely), Pasteiner vázlatában tán háromszor annyi - köztük, ki tudja miért, Garamszentbenedek. Bizonyos felosztásra csak Pasteiner törekedett: ő külön tárgyalta a székesegyházakat a székesfehérvári bazilikával, a szerzetesi, valamint az „egyéb" templomokat. Az utóbbi kategóriában Harina, Ákos, Börzsöny szerepel. Hangsúlyozta a bizánci hatások hiányát, az új szerzetesrendek ciszterciek, premontreiek - meghonosodását, és általában is kiemelte a szerzetesek szerepét, akik „maguk építenek", akiknek építményei „a székesegyházakhoz képest jobban állják az időt": „A magyarországi román és átmeneti építészet sajátpsságaít ezen apátsági templomok képviselik." A korszak világi építészetére, úgy tűnik, szintén csak Pasteiner tért ki, de nem itt, hanem harmadik előadásában, amely a várakról szólt.