Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

III. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚTÓL A FORRADALOMIG (1945-1956)

lurgiához alapvetően nem értett, de azért abba is beleszólt, mint mindenbe. Az üzemi rend, a munkafegyelem, a kemencejavítás és építés vonatkozásában agresszív követelményeket támasztott s azok végrehajtását tűzön-vízen keresztül, emberek elsöprése árán is megkövetelte. Általában mindenben a munka gyorsítása, a termelés fokozása volt a célja. Az üzemi rend az acélművekben - pl. Ózdra is átjárt - néhány hét alatt olyan mértékben javult, hogy azt az ő erőszakossága nélkül évek múlva sem lehetett volna elérni. Jellemzően nem tűrte, hogy az emberek műszak alatt leüljenek. Márpedig évszázados szokás volt, hogy pl. az adag beolvadása alatt, amikor csak az olvasztárnak kell 5 percenként benézni a kemencébe, esetleg változtatni a tüzelésen - a többiek leülhettek. Egyik napon előttem mondta Herczeg Ferencnek, hogy másnap nem akar lócát látni az üzemben. Másnap együtt jöttek fel a pódiumra. Budilkin meglátta az első lócát, odaintette a rakodódarut s berakatta a lócát. Kemenceajtó fel! - lóca be! Herczeg Ferenc - vörösen eltorzult arccal - szégyellte magát a munkások előtt, hogy ő ezt el kell, hogy tűrje... Az 1-2. sz. kemencék üzembe helyezhetőségének csúszása akkor vált katasztrofálissá, amikor 1951. február végén az ötéves tervet mind termelési, mind beruházási követelményekben mintegy 70%-kal felemelték. Ráadásul akkor alakult ki az a gyakorlat, hogy a kormányszervek kiosztották az iparágaknak, vállalatoknak az éves terveiket és havonta annak 12-ed részét kérték számon mind országos, mind helyi felügyeleti és pártszervek, hatóságok. Ezt a gyakorlatot még 1953 első félévében is fenntartották. A felemelt terv mindent elsöprő fontosságára nyilvánvalóan a szovjet tanácsadók is megkapták a megfelelő szovjet eligazításokat, s Budilkin is frontálisan ráállt a termelés mindenáron való hajszolására. Ezen a tavaszon rengeteg éjszakát töltöttünk együtt az üzemben - nem mintha én egyedül az előzőekben nem tettem volna nagyon sokszor. A mi diósgyőri acélgyártó morálunk - minőségi acélgyártók lévén - a technológiát tartotta elsődlegesnek, ő pedig sokszor háborgott, mikor nem engedtem az adagot lecsapolni, mert valamilyen próba még nem volt megfelelő, s valami beavatkozás vagy éppen időkivárás szükséges volt. így előfordult, hogy egyik acélgyártónk még újabb salakpróbát vett, ő pedig már unszolta csapolásra. Az acélgyártó magyarázta a tolmácson keresztül, hogy miért van rá szükség, s én rászóltam: ne vitatkozzon vele, nem ért hozzá. Kedves tolmácsa, Hamburger Jenő ezt nyilván megmondta neki, s ez betetézhette kegyvesztettségemet. Az 1. sz. kemence áprilisban, a 2. sz. júliusban került üzembe. Az utóbbit már nem acélmű főnökként élhettem meg. Herczeg Ferencet ostromolta, hogy váltson le, de ő nem akarta, s olyan megoldással próbálkozott, hogy Némethy Lászlót - akivel együtt végeztem - mint igazgatósági biztost odahelyezte a kovácsüzemből. Ezt Budilkin nem fogadta el, s követelte, hogy hívja fel Zsofinyecz Mihály minisztert. Neki megmondta, hogy utasítsa Herczeget, hogy amit ő lediktál pontosan azzal a szöveggel adjon ki rendeletet a leváltásomról. Ez megtörtént. Az üzem és az egész gyár megdöbbenéssel olvasta azt a vádiratot, mely szerint mennyi kárt okoztam a népgazdaságnak a terv nem teljesítésével, ennyi és ennyi acéltermelés elmaradásával... Vö. 64, 325.