Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

I. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚTÓL A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG VÉGÉIG (1920-1933)

Október 11-én, vasárnap vitéz Borbély-Maczky Emil főispán társaságában és kalauzolása mellett József királyi herceg látogatta meg a diósgyőri gyártelepet. Amikor a főispán társaságában autójából kiszállt, tisztviselőkből és munkásokból álló hatalmas küldöttség fogadta a hivatalház bejáratánál és megkérték a királyi herceget arra, hogy ötezer munkás, tehát majdnem ötvenezer száj falat kenyere érdekében járjon el a kormánynál a gyár állami kezelésben hagyása érdekében. József királyi herceg vállalta a közvetítést és az intervenciót és annak eredményéről kedden a következő levélben értesítette vitéz Borbély-Maczky Emil főispánt: Méltóságos Főispán Úr! Megbeszélésünk alapján tegnap Kenéz kereskedelemügyi miniszternek elmondtam a diósgyőri történteket, a munkásság aggodalmát, kérését és sürgősen ajánlottam neki, hogy ne engedje a gyárat kimúlni, hanem gondoskodjék arról, hogy tovább folyjon a munka és a munkásság így ne veszítse el kenyerét. O megnyugtatott engem azzal, hogy a gyár tovább fog dolgozni és a munkásság aggodalma, bár érthető, de alaptalan. Hálával vette, midőn azt mondtam neki, hogy majd valahogy tudatni fogom a diósgyőri munkássággal, hogy a miniszter teljesen megnyugtató nyilatkozatot tett előttem. Kérésem odairányul, méltóztassék ezeket azon küldöttség szónokával, mely engem ott fogadott, közölni. Őszinte üdvözlettel maradok Méltóságodnak igaz tisztelője, József királyi herceg. 42. Nyugdíjaztatás és félelem Nagydiósgyőr 1931. december 13. (részlet) Mint múlt lapszámunkban közöltük, nyugdíjaztak pedig olyanokat is, kik semmiképpen sem szorulnak rá még a nyugalomra, kiknek a nyugdíjaztatás nem a megérdemelt pihenés megkezdését jelenti, de jelenti a falat kenyér kiütését a szájból, jelenti a nyugtalanság állandósultságát, jelenti a bizonytalanságot s jelenti - kimondhatjuk bízvást - a közeli pusztulást és teljes nincstelenséget.... És majd kifizetik nekik a nyugdíjat március elsején, a nyugdíjat, mi néhány évi rövid szolgálat után pár pengőcskére fog rúgni. Amiből sem élni, sem megélni nem lehet. És azt fogjuk reájuk mondani, ha valamelyiket látjuk, hogy íme: egy öreg nyugdíjas.... Látjuk őket, amint lázas sietséggel rohannak új elhelyezkedést, új kenyeret biztosítani maguknak, a családnak. Halljuk, amint kinevetik őket, mikor új állást keresnek,... De látjuk a boldog továbbszolgálókat is, akiket még nem nyugdíjaztak, látjuk szemükben a rémület előrevetett árnyékát, mert jajj ők is tudják „ma nekem, holnap neked"\ Micsoda stréberséget, bizantinizmust fog ez a sarkalló pánik kiteremteni? Micsoda gyanakvás mindenki iránt, micsoda félelem azokkal szemben, akitől vagy akiktől a nyugdíjaztatás függhet, vagy akik által a boldog maradhatás biztosítva látszik. Sajnáljuk azokat, kik mentek s sajnáljuk azokat is, kik maradtak és sajnáljuk magunkat... mily en gazdasági előny fog származni erre a szerencsétlen országra, ha fiatalabbakat, az életerőseket nyugdíjba kergetik, tönkre teszik...az álláshalmozók meg vígan élnek továbbra is...