Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

re munkálta. A diósgyőri acélok beépültek a MÁVAG és Ganz járműveibe és gépeibe, Pielstik-motorjaiba, a Vegyipari Gépgyár vezetékrendszerébe, autoklávjaiba, a Ganz Villamossági Gyár generátor forgórészeibe. Diósgyőrből kerültek ki a Láng Gépgyár turbinatárcsái, turbinaház öntvényei. A Vasgyár acéljai megtalálhatók a Diósgyőri Gépgyár húzógépeiben, ellenütős kalapácsaiban, szivattyúiban, kovácsolt és öntött acéljai a 122 mm-es, 85 mm-es, 56 mm-es ágyúkban és az aknavetőkben; vasgyári acélból kovácsolták a járművek mellső tengelyeit, a Ford, Volvo és Renault gépkocsik forgattyútengelyeit; diósgyőri csapágyacél is került Volkswagen gépkocsikba, de diósgyőri kerékpárokon futottak vasúti kocsik, nemcsak Magyarországon és a szomszéd országokban, hanem Indiában, Pakisztánban, Egyiptomban, Indonéziában is. Egyértelmű, hogy a Rába-gyár műszaki sikereinek részesei odaadó munkájukkal a diósgyőri acélgyártók, hengerészek, anyagvizsgálók és anyagkezelők. A sort sokáig lehetne folytatni. Nem hallgatható el azonban, hogy a két legnagyobb jelentőségű - távlati jövőben is nélkülözhetetlen - beruházást, nevezetesen a nemesacél-hengermű és a kombinált acélmű beruházását, a Vasgyár nagyon megszenvedte. Az történt, hogy a hengerműre engedélyezett keretből a beruházást nem lehetett befejezni, sőt az üzembe helyezés minimális, ideiglenes feltételeinek biztosítása is csak a keret túllépésével volt lehetséges. A túllépés miatt egyrészt a gyár vezetőit marasztalták el pénzbüntetéssel, másrészt a gyárat büntették azzal, hogy nem engedélyeztek kiegészítő forrást a hengermű befejezéséhez. (Ez utóbbi minősítheti az iparpolitika bölcsességét!) A hengermű azóta sincs befejezve, s műszaki hiányosságai miatt immáron 25 éve csak a neve „nemesacél-hengermű". A kiegészítő beruházások egyébként a Vasgyár évenként folyamatosan megújuló fejlesztési programjaiban kiemelten szerepelnek (1996-ban is), de soha nem volt rá keret. A kombinált acélmű története még szomorúbb. Az 1970-es évek második felében a magyar gazdaságpolitika előtt világossá vált, hogy az 1968-ban meghirdetett gazdasági mechanizmus reformot tovább kell vinni, és a KGST bezárkózásból csak minőségileg fejlett gép-, jármű- és egyéb feldolgozóiparral lehet kitörni. Ennek egyik alapfeltétele a minőségi acél, amit nagyobbrészt Diósgyőrtől kell elvárni. A Vasgyár erre a koncepcióra tervezte és építette a kombinált acélművet, amely egyidejűleg a martinacél-gyártás kiváltását is szolgálta és jól beilleszkedett a világ kihozatal-növelő, minőségjavító és választékbővítő irányzatába. Az 1980-198l-re megépült acélmű ha nem Magyarországon, hanem valahol NyugatEurópában termel, akkor rövid időn belül bizonyosan világhírű lett volna. Itthon viszont a gazdaságnak csak terhére lett, mert a tervezett fejlett gép-, jármű- és feldolgozóipar nem valósult meg, az acélműnek nem volt mihez illeszkednie, nem volt minőséget igénylő ipar, elhalt a minőségre törekvő iparpolitika is. Az ipar haldoklott a pénzpolitika nyomása alatt; életben maradásáért megkapaszkodott a tömegtermelésben. A határokon túlra is kitekintő ipari szakemberek pedig egyenesen a pénzpolitika bosszújának fogták fel azt az intézkedést, mely utólagosan megemelte a korábban felvett beruházási hitelek kamatait, ellentétben a nyugati országok kormányintézkedéseivel, amelyek pl. a martintechnológiát kiváltó beruházásokat rendkívüli kedvezményekkel támogatták.