Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

308. Fejlődés a két világháború között III. Korán Imre (volt gyárigazgató): Az idő sodrásában 1984. Visszaemlékezés az 1936-1948 közötti időszakra. KM TDGY 99.96.1 (részlet) A MAVAG-ba való átlépésem, illetve 1936. május 1-én Diósgyőrbe költözésünk után pár hónapig az akkortájt nyugdíjba ment apósomék miskolci, a Martintelepen lévő családi házának egyik szobájában laktunk. A vasgyári lakótelepen először kétszobás félkomfortos, majd kb. egy év múlva háromszobás összkomfortos lakást utaltak ki földszintes kertes házban. Ebben éltünk le a 12 diósgyőri évből 11-et, míg 1948. május 1-vel visszaköltöztünk Budapestre. A vasgyári lakótelepen, a „gyarmaton" ottani nevével összhangban kialakult társadalmi tagozódást találtunk. A kertes földszintes házakban mintegy 30 mérnök, 90 tisztviselő és 600 szakmunkás család élt egymástól kasztokra különülve. Odaköltözésünk után tudomásunkra hozták, hogy a mérnök családoknál illik bemutatkozó látogatást tenni. (Pontos címjegyzéket kaptunk). Átestünk rajta, s számunkra igen tanulságosnak bizonyult. Az idősebb vagy javakorabeli mérnökök az első világháború előtti-alatti szemléletet képviselték. A szakmai és a napilapokon kívül mást nem igen olvastak. Néhol láttunk díszkiadású könyvsorozatot, nyílván elsősorban szekrénydíszként. A mi íróink pl. Móricz, Tamási Áron könyveit nem ismerték. Szórakozásuk a vendéglői sörözés, a kártya, a tenisz és a helyi mozi teremtette együttlétekben merült ki. A maguk státusbeli elsőbbségének tudatában elégedettek, jómódúak s jóindulatúak voltak. A hivatalos rendelkezést betartva aktívan nem politizáltak. A népi írókról, a haladó mozgalmakról keveset tudtak. Oda sorolták őket, ahová a „gyöngyösbokrétát", érdekes különlegességeknek tekintették őket. Merőben más világ volt, mint a mienk. Mindenkivel szívélyes jó ismertséget tartottunk, de társadalmi életükbe sohasem épültünk be. Tavasztól-őszig bakancsosán, télen sível jártuk a Bükk páratlan szépségű hegyeit-völgyeit, olvastunk, később pedig a munkás-kulturális életben vállaltunk feladatokat. A vasgyári „népfőiskola" története azzal kezdődött, hogy a Bükk hegyeit járva találkozgattunk a „tanonciskola" Ezermester cserkészcsoportjának öregcserkész kirándulóival. (A vasgyári lakótelepen már ekkor nyolcosztályos elemi és hároméves fémipai tanonciskola nevelte a szakmunkásokat, teljesen vállalati gondozásban). A fiatal szakmunkásokkal folytatott beszélgetésekben ismételten felvetődött valamilyen szervezett továbbképzés művelődés szükségességének gondolata. Ennek nyomán, valamint a népfőiskolai mozgalom által indíttatva „Munkásakadémia" néven a cserkészotthonban működő, lényegileg irodalmi kört hoztunk létre. A cserkész-otthont azért volt ésszerű választanunk, mert kívül esett az itt szigorú rendőrségi ellenőrzésen. Nem kellett a foglalkozásokat engedélyeztetni és az előadásokat írásban bemutatni. Azonkívül adva voltak a lelkes tanulni vágyó fiatal szakmunkások. Elvállaltam a szervezést és a vezetést. Reáliskolában cserkész voltam. Módszerként a szabad finn népfőiskola önképzési eljárását választottam, amikor is mindegyik hallgató, az előzőleg összeállított „író és mű" tanagyag-sorozat egyik íróját kiválasztva, abból felkészülve társai számára vitával egybekötött előadást tartott. Az