Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)
598. „Szibériai rabok" a vasgyárban Tekintetes Szerkesztőség! Vas- és Fémmunkások Lapja, 1914. december 24. Szíveskedjék ezt a levelet a lapokkal közölni, hogy mindenki tudjon róla, milyen borzasztó állapotok vannak itten. Eddig a váltóműhelyben kerestünk havonta 150 koronát, most ezt leszorították 96 koronára. Aki a levelet írom, 11 év dolgozom a gyárban s még velünk, öreg, régi munkásokkal sem voltak egy kis belátással, pedig a drágaság körülöttünk hihetetlenül emelkedik, ami ellen senki nem tesz semmit. Mi itt 70 fillérrel fizetjük a kenyér kilóját, 2 korona 20 fillérrel fizetjük a marhahúst, 2 korona 40 fillérrel a disznózsírt, lisztet, a tésztának valót augusztus óta nem látunk és ilyen helyzetben csökkentik le itt keresetünket. Egyik munkatársam a másik után jön hozzám panaszkodni és mi itt állunk tehetetlenül, védtelenül. Jön a karácsony, cipő, ruha kellene asszonynak, gyereknek s mi még kenyérből sem lakhatunk jól. A 96 korona keresetből is levonják a társláda, zene, tűzoltó, világítási illetéket, a hadbevonultak segélyét, több mint 2 és fél koronát, - ha ez így megy még néhány hónapig, igazán nem állunk jót semmiért. Nem hisszük, hogy rosszabb soruk legyen a szibériai raboknak. Még egyszer felkérjük önöket, szíveskedjenek közölni sorainkat amiért köszönetet mondva, maradunk tisztelettel a diósgyőri acélgyári munkások. FBMMTI. 242. 599. Gyári statisztika Egy 1914-ben készült német nyelvű tájékoztató szerint a gyár területe 460.364 m 2 , 207 épülettel, 431 lakóházzal, melléképülettel, 10 munkáslaktanyával. A munkások száma: 7 356 férfi, 81 nő és 403 gyermek (14-16 éves), összesen 7 840 fő. A bányánál 2 017 fő dolgozott. A 9 857 fős összlétszámból 9 840 fő volt társpénztári tag. Marosváry László 1999. 28. 600. Diósgyőr: 40 OOO ember kenyere Diósgyőr és Vasgyári Hírlap Nem helyi, de országos érdekű dolog Diósgyőr fejlődésének kérdése; mert mint az ország legnagyobb kincstári ipartelepe, körülbelül 10.000 munkásnak ad folyton foglalkozást, s biztosítja kenyérkereseti forrását. Ha minden munkásra csak 3 családot számítunk is, - ennyi bizonyára számítható, - úgy a diósgyőri vas és acélgyár 40.000 léleknek nyújt közvetlenül kenyeret.