Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

A darab leöntésére 28.000 kilogramm folyékony aczél kellett. A leöntött eló'tönköt 8 napig tartó kihűlés után az öntésnél keletkezett feszültségek kikü­szöbölésére lágyították. Mivel a nagy öntvény a lágyító kemenczébe nem fért el, a leöntés helyén hagyták és tűzálló téglákból való falazattal vették körül, mire faszén-tűzzel sötétvörös melegig izzították, ez után pedig homokkal betakarták, hogy lassan s egyenletesen hűljön le. Ez a lágyítás szintén 8 napig tartott. Az eló'tönk lágyítását követte a formázó anyagtól való megtisztítása, ezt pe­dig a beöntések és felöntések eltávolítása. A nagy felöntéseket a gépműhelyben hideg fűrésszel vágták le. Ezután az eló'tönköt az előírt méreteknek betartására nézve megvizsgálták és kiigazították, illetőleg a tönk méreteit a szerkezeti rajz méreteivel összhangzásba hozták, mire teljesen megtisztogatták. Ld. még 515. Az eló'tönk leöntésére használt anyag bázikus Martinaczél volt. Az anyag a haditengeré­szet előírta 41-50 kg szilárdságnak és 200 mm jeltávoltásra vonatkoztatott minimum 15% nyúlásnak megfelelő volt. A haditengerészet kiküldöttétől eszközölt hivatalos átvétel után az eló'tönköt kizárólag e czélra szerkesztett kocsira rakták fel. Ez a kocsi a magyar királyi ál­lamvasutak 30 tonnás kocsijának 2 darab 2 tengelyű forgóaljából állt, míg a kocsi felső részét a tönk alakjának megfelelően készítették el. MMÉEK1900. 95. KKMA 72. 4. 185. 514. Vajkay kinevezése KÖRRENDELET A m.kir.államvasutak gépgyára és a diósgyőri m.kir.vas- és acélgyár összes alkalmazottaihoz Értesíttetnek a gyárak összes alkalmazottai, hogy ő császári és apostoli ki­rályi Felsége Budapesten folyó évi február hó 28-ik napján kelt legfelsőbb elhatá­rozásával pénzügyminister úr 0 Nagyméltósága előterjesztése alapján VAJKAY KÁROLY m.kir. vasúti és hajózási főfelügyelőt, a hatodik fizetési osztály első fokozatába való sorolással, a m.kir.állami vasgyárak központi igazgatójává leg­kegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ezen legfelsőbb elhatározás alapján, pénzügyminister úr 0 Nagyméltósága folyó évi március hó 4-én 698/P.M. sz.a. kelt magas rendeletével a nevezettet a vezetése alá rendelt pénzügyi ágazat keretébe tartozó kir.kincstári összes vas­műveknek, nemkülönben a m.kir. államvasutak gépgyárának és a diósgyó'ri m.kir. vas- és acélgyárnak vezetésével megbízni méltóztatott. Budapesten, 1900. évi március hó 6-án Gyárigazgatóság: Ritter Seefehlner KKMA 76. 100. 338. 515. Elismerés Párizsban 1900-ban Párizsban világkiállítást rendeztek, melyen a diósgyó'ri gyár is fel­vonultatta legkiválóbb gyártmányait, többek között az acélöntésű kerékcsillago­kat, gépöntvényeket, hajó- és hadihajó felszereléshez tartozó különböző alkatré-

Next

/
Oldalképek
Tartalom