Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

Az 1885-ik esztendő végre meghozta a teljes önállóságot. Ekkor az evangéli­kus hívek száma Diósgyőrben 356, s a rohamos fejlődésnek indult m.kir. vas- és acélgyárban 157, összesen tehát 513 volt. Sok az előző évtizedéhez viszonyítva és mindenesetre figyelemre keltő szám egy fejlődő egyházközösség életében, de végtelenül csekély azoknak a nagyarányú feladatoknak a megoldására, amelyekre önállóvá való alakulásából elszánta ma­gát. Az elszánás pedig komoly volt. Annyira komoly, hogy alig 12 év lefolyása alatt, tehát 1898-ban már meg is kezdették a templom és paplak építését s 1902-ben szerencsésen be is fejezték azt. Négy évvel később kéttantermes modern iskolát építettek kettős tanítói la­kással. A romjaiban heverő vár északi oldalainak misztikus csendjéből emelkedik ki az evangé­likusok egyszerűségre hajló szép kis temploma, mely az elmúlással szemben hirdeti az össze­tartás erejét, a hithűség diadalát s az eszme feltámadását! Keresztes Vencel 1928. 137. 436. Versenyben Resicával Az 1885-ös esztendő ismét a válság esztendeje a vasipar terén, azonban ezt a válságot a diósgyőri gyár nem érezte, mert folyamatos termelése állandóan nő, gyártmányainak minősége és kivitele osztatlan elismerést arat, s megrendelé­sekkel kellően el van látva. A magyarországi vasgyárak össztermelését vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a diósgyőri gyár termelési mennyiség szempontjából az ország második legnagyobb vasgyára. Addig, míg a resicai gyár 315 ezer mázsát termelt, a diósgyőri gyár 262 ezer mázsát, a salgótarjáni gyár 226 ezret, az ózdi gyár 154 ezret, a brezovai 210 ezer mázsát. Vö. 425. KKMA 76. 100. 369. 437. Magyarország mintatelepe Irta: Edvy Illés Aladár (részlet) A diósgyőri vas- és aczélgyár Magyarország mintatelepei között foglal helyet, s a mi a czélszerű berendezést és a kültisztaságot illeti, sok tekintetben előtte állt a külföld hasonló vasműveinek. Tanulmányozására nem csak Németországból, hanem Francziaországból is jöttek szakférfiak, kik csakis a dicséret és a magasz­talás hangján szólottak róla. Ezen emelkedést a gyár jelenlegi igazgatójának Zimmermann úrnak köszön­heti, kinek nevével együtt emelkedett az államvasutak gépgyára is. A calculus azonban el lett hibázva, kitűnt, hogy a barnaszén telepek a lehető legrosszabb tüzelőanyagot szolgáltatják, melynek alig van 50% széntartalma, a többi víz és hamu. Az ércztelepek a gyártól igen messze estek. Mind ezen okok lényegesen befolyásolták a gyárüzem képességét, úgy, hogy annak helyzete mindinkább válságosabbá lett. A remélt szép sikereket a legnagyobb csalódás követte, s ki tudja hová fejlő­dik a dolog, ha a jelenlegi igazgató szakavatott és erélyes vezetése a kellő időben

Next

/
Oldalképek
Tartalom