Kepéné Bihar Mária: Munkák és napok - A munkába való belenevelődést szolgáló paraszti játékszerek a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményéből (A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely kiállításai; Kecskemét, 2004)

SZILAJ PÁSZTOROK HAGYATÉKA

A pásztorok maguk készítették el pásztorszállásaikat, használati tárgyaikat, ételeiket és a városba, falvakba csak rendkívüli esetekben tértek be. Inkább nekik szállították ki, amire szükségük volt: elsősorban a ruházatot és az élelmet. Viseletük is tükrözte életmódjuk vonásait. Az egész évben kint legelő lovak csoportját ménesnek, a szarvasmarhákét gulyának, a sertésekét kondának, a juhokét nyájnak nevezték. Voltak azonban olyan állatok is, amelyeket inkább igavonás, tejhaszon vagy a háztartás hússal való ellátása céljából neveltek. Ezeket a házhoz tartozó istállókban, ólakban tartották és naponta kihajtották a falu határában lévő, közeli legelőkre. A legelőre naponta kijáró tehenek csoportját csordának, a sertésekét pedig csürhének nevezték. Györffy István néprajztudós így írt az egykori pásztoréletmódról: „De kik voltak hát azok a szilaj pásztorok? Kérded olvasóm. Hát elmondom. A szilaj vagy másként rideg pásztorok azok voltak, akik esztendőn át künn éltek a gondjaikra bízott jószággal a rétségekben és a lápokon. A csordás, csürhés, juhász reggel kihajtott, este hazahajtott. A gulyás, szelídcsikós, kondás, nyájjuhász, tavasszal kiverte, ősszel szétverte a nyájat. De a szilaj-ménes, gulya, konda szünesszüntelen künn legelt, télire sem verték szét. Ha szüksége volt a gazdának a jószágra, kiment a rétre, s a szilaj pásztorok kiszakították számára teljesen elvadult jószágát, vagy rovásra vették és a többihez hozzáverték a hozott állatot. Az egész gulya azonban sohasem jött ki a rétből, valamint a pásztorok sem. Volt olyan szilaj pásztor, aki 30 esztendeig nem fordult meg a városban." Kukoricaszár racka Készült Miskén az 1990-es évek elején.