Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)
KÖZLEMÉNYEK - Rózsafi János - Stencinger Norbert: A 17-es honvéd gyalogezred harcainak nyomában a Doberdó-fennsíkon
ti 1. és a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredet. A debreceni 3. és a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredből alakult meg a 39. dandár. A két dandár a Nagyváradon állomásozó 20. honvéd hadosztály kötelékébe került és ott is maradt a háború végéig10. A hadműveletek megkezdésekor az orosz frontra szállított ezred 1914. augusztus 29-én esett át a tűzkeresztségen. A következő hetek, hónapok ütközeteiben nagyon súlyos veszteségeik voltak a 17-eseknek is, és 1914. őszén szertefoszlott a gyors győzelembe vetett hit. 1915. januárjában lezajlott az „7. Kárpáti csata", de az sem hozta meg a várt sikert. A támadás hamarosan elakadt, és a Dukla-szoros ellen támadó orosz csapatokat csak Zboró és Sztopkó környékén sikerült megállítani. A körülzárt PrzemYsl felmentése érdekében újabb offenzíva megindítását határozta el az osztrák-magyar hadvezetés. A 17. honvéd gyalogezred az 1915. február 25-én kezdődött „2. Kárpáti csatában” Mezőlaborc visszafoglalásakor súlyos veszteséget szenvedett. Március 5-re személyi állományának közel kétharmada hősi halált halt, vagy eltűnt. A veszteséges harcoknak az vetett véget, hogy a német és osztrák-magyar csapatok 1915. május 5-én Gorlicénél sikeres offenzívát indítottak, mely eredményeképp megkezdődött az oroszok visszavonulása. A székesfehérvári ezred is részt vett az üldözésben és az előnyomulásban egyaránt.11 Néhány nappal később, 1915. május 23-án, amikor Olaszország hadba lépett, új front nyílt meg a Monarchia déli határánál, az Isonzó folyó mentén. Az uralkodó ez alkalomból kiáltvánnyal fordult országához: „...Népeimhez! Olaszország királya háborút üzent. Az olasz királyság olyan hitszegést követett el a két szövetségesével szemben, aminőre nincs példa történelemben. Több mint 30 évig tartó szövetséges viszony után, amelyben növelhette területét és nem sejtett virágzásra emelkedhetett, cserbenhagyott Olaszország. A veszély percében kibontott lobogóval ment át az ellenség tá- borába...[...] Üdvözlöm harcban kipróbált, diadaltól övezett csapataimat, bízom bennük és vezéreikben és bízom népeimben, akik példátlan áldozatkészségükért fogadják atyai köszönetemet. A Mindenható áldja meg zászlóinkat és vegye oltalmába igazságos ügyünket..."'2 A hadüzenet napján az olasz hadsereg 450 ezerjói felfegyverzett katonája sorakozott fel a Monarchia határán. Velük szemben a mindössze 200 ezer fős, vegyes alakulatokból gyorsan összeállított véderő igyekezett ellenállni. A kritikus helyzet miatt a keleti hadszíntérről és a szerb frontról folyamatosan szállították át a katonákat az egyre veszélyesebbé váló frontszakaszra. 1915. május 24-én elkezdődött a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred átszállítása az orosz frontról a déli frontra. Az első szerelvény Mezőlaborcról indult, és Tarvis volt a cél, ahová az utolsó transzport június 4-én érkezett meg. Kirakodás után rövidesen továbbindultak Goggauba, ahol megkezdődött a honvédek felkészítése a különleges terepviszonyokra. Kiosztották a szöges bakancsokat, és századonként hegymászó gyakorlatokat tartottak a legénységnek. A fizikai felkészítés mellett nagy súlyt fektettek az elméleti oktatásra, a zászlóaljak orvosai előadásokat tartottak az esetleges veszélyekről.'3 A viszonylagos nyugalomnak gyorsan vége szakadt. Az olaszok egyre több támadást intéztek a közeli Flitsch - a mai szlovéniai Bovec - városa mellett húzódó magyar állások ellen. Először a fehérvári ezred I. zászlóaljából küldtek erősítésként honvédeket, végül az egész zászlóaljat oda vezényelték Pour Gyula százados, zászlóaljparancsnok vezetésével, 1915. június 18-án. A körülményekről így írtak az alakulat naplójában: "...dicsérő jelzővel kell megemlékeznem a zászlóaljunk 63 A 8-as védőszakasz napjainkban, ahol a gáz visszaáramlás történt
