Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Hajdú Zoltán: Az antropogeográfia elfeledett hazai képviselői
rendkívül fontos, s a szakma vezető elitje nagy része által kritikusan szemlélt, de elismert fordító, rendszerező és részben alapozó tevékenységet végzett középiskolai tanárként. (A másik sajátos eleme az életműnek, hogy a korabeli magyar geográfusok közül a legszélesebb empirikus ismeretekkel rendelkezett az egész országról, hiszen „körbetanította” azt. Veszprémben Cholnoky Jenő volt a kedves tanítványa.) Az 1902-ben megjelent „Magyarország a XX. évszázad elején" című művében (Czirbusz G.1902) az országvalós problémáival (is) szembenézett, amellett, hogy már vitairatot is írt, annak érdekében, hogy a magyar földrajznak nem csak a természeti struktúrákat, hanem a népességi, gazdasági, társadalmi kérdéseket is kiemelten kell vizsgálnia. Czirbusz jelentős érdemeket szerzett abban, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy az imperializmus időszaka nem egyszerűen a természeti földrajzi környezetről, hanem elsősorban a gazdaságról, az államerőről, a nagyhatalmakról szól. Czirbusz megbecsült, sőt kiemelten elismert tagja maradhatott volna középiskolai tanárként a magyar földrajztudománynak, de elkövette azt a személyes hibát, hogy megpályázta Lóczy otthagyott professzori katedráját a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetemen. Kínos összeütközések, az egész magyar egyetemi életet érintő viták után el is nyerte a katedrát. Az 1910-1920 közötti időszak nem egyszerűen szakmai küzdelem a sokak által egyedül tudományosnak tekintett, természettudományi és a tudománytalannak megbélyegzett humanisztikus, emberföldrajz között, hanem ideológiai jellegű, személyi összeütközések sorozata is. Egyetemi tanárként Czirbusz nem tudott, s a korabeli természettudományi jellegű magyar földrajztudomány felfogásába nem is akart beilleszkedni. Magányos harcosként tevékenykedett, s művei egyszerre voltak tudományos vitairatok és csak részben szakszerű, tudományos jellegű elemzések. Részben Czirbusz felfogása, kitartása és makacssága miatt, mintegy annak ellenhatásaként megindult a magyar földrajzban a gazdasági kérdések előtérbe kerülése. I9i2-i9i3-ban a Magyar Földrajzi Társaság létrehozta a Gazdaságföldrajzi Szakosztályt, amelyben megindult az ország legalapvetőbb gazdaság- földrajzi viszonyainak a tanulmányozása. Czirbusz három kötetes antropogeográfiája (Czirbusz G. 1915-1919) - szemben a korabeli állításokkal - nem Ratzel műveinek fordítása, kivonatolása, hanem önálló gondolatokat, egyedi és egyéni látásmódot hordozó művek. Tudatosan és többször megfogalmazva szembefordul Ratzel földrajzi determinizmusával. Különösen vonatkozik ez a III. kötetre, a Geopolitikára. A mű keretei között Czirbusz végiggondolta a földrajzi környezet, a tér, a hatalom, s a magyar lehetőségek számos elemét. Nem változtatta meg sem a tudományos gondolkodás egészét, sem pedig az ország sorsát a kötettel, de elvitathatatlan, hogy ésszel és szívvel segíteni akarta a világháborús vereség időszakában a magyar társadalom felkészítését az új korszak kihívásaira. Czirbusz szerencsétlen mentalitása, ellentmondásos egyénisége, valamint a kor vezető geográfusainak a szűklátókörűsége együttesen vezetett el oda, hogy a magyar földrajztudomány megkésve ismerte fel a világ alapvető változásait, illetve későn reagált ezekre a folyamatokra. A magyar földrajztudomány 1918 őszétől kezdett érdemben szembenézni azzal, hogy az emberföldrajz (társadalomföldrajz) nemzetpolitikai jelentőségű kérdések feltárására, bemutatására, elemzésére hivatott. Érdemes-e ma Czirbuszt olvasni? Ha valaki csak a botrányok, s a negatív irányban elfogult korabeli megnyilvánulások oldaláról nézi az 1910-1920 közötti magyar földrajzot, akkor annak az lehet a véleménye, hogy van itt egy „ártó, tunya, buta, részeges, szürke barát", akit véletlenül sem szabad olvasni. Azonban aki veszi magának a bátorságot és fáradtságot és elolvassa „A nemzeti művelődés geográfiája és a geográfiái fatalisták" című művét (Czirbusz G. 1912), akkor talán kialakulhat az a véleménye, hogy itt egy tudomány- és földrajz-filozófiai alapművel áll szemben, s ha sikerül megértenie az elemzések lényegét, akkor feltárul előtte a nemzetközi és a magyar földrajztudomány elmélettörténetének sok eleme. A magam részéről úgy gondolom, hogy CziRBUSZt, s különösen az említett műveit, olvasnia kellene hallgatóknak, s különösen PhD tanulmányokat folytatóknak. A tényleges megismerés után lehet csak CziRBUSZt véglegesen elhelyezni a magyar földrajztudomány, azon belül a társadalomföldrajz történetében. Az újraolvasás együtt fog járni feltehetően Czirbusz újraértelmezésével, újraértékelésével, s egyben meghaladásával is. A „csendes elismert” Kalmár Gusztáv (1892-1949) bencés szerzetes, paptanár a történeti és a politikai földrajz területén alkotott jelentősét, a két világháború közötti időszakban. Nagy műveltségű, világjáró és kiter51
