Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)

KÖZLEMÉNYEK - László Péter - Dr. Nagy Balázs: A Déli-Kárpátok magyar földrajzi feltárói

Cholnoky Jenő „Ott fenn van az igazi érdekes világ! Az egyes teknővöl- gyeket egymástól elválasztó sziklagerincek szinte csodá­latosan éles sziklafalak, borzalom látni a kőfolyásokat, megmászhatatlan meredekségeket” Cholnoky kárpáti, hegyvidéki feltáró tevékeny­sége igen sajátosan alakult. Későn kapcsolódott a hegyi kutatásokba, 1912-től a Radnai-havasok glaciális nyomait kezdte felmérni. Aprólékos rész­letességgel járta a völgyeket, fényképezett és pon­tos jegyzeteket készített a formákról. Tudományos közlemény azonban nem született belőle. Kellett volna még néhány nyári szezon az átfogó műhöz, ám erre már nem volt idő. Összegző munka mégis készült, de jóval később, és ebben a Déli-Kárpátok is kiemelt helyet kapott. Cholnoky ugyan számos tanulmányutat tett a Kárpátok ezen területén, ám főként alacsonyabb régiókban dolgozott, ma­gashegységi felméréseket nem végzett. A 40-es években megjelent, tudományos ismeretterjesztő köntösbe bújtatott, a valóságban azonban ennél lé­nyegesen részletgazdagabb és szakmaibb szintézi­se (Cholnoky J. 1944) viszont széles körű szakiro­dalmi áttekintésen alapult. Összefoglaló jelleggel korának minden ismeretanyagát tartalmazza. Ami egyébként nem különbözött lényegesen az 1910-es évekre begyűjtött és leginkább E. de Martonne műveiből ismert állapotoktól. Részletesen és összehasonlító szándékkal írt a Déli-Kárpátok hegységeiről, tipizálta azok formakincsét, leírta felszínfejlődésük jellegzetességeit. Ennél többet a 20-30 évvel későbbi román monográfiák szin­tézis-részeiből sem tudhatunk meg, hiszen a mo­dern paleogeográfiai-glaciális és posztglaciális elemzések csak az utóbbi években indultakéi. / Balogh Ernő Az első világháborúval véget ért a Déli-Kárpátokban végzett magyar kutatómunka első szakasza, a má­sodik pedig csak az elmúlt években kezdődött. En­nek ellenére, üdítő kivételként rálelhetünk Balogh Ernő 1939-es közleményére (Balogh E. 1939), aki a 30-as években számos kárpáti hegységben végzett geomorfológiai megfigyelést, és ezeket összegezve, elemző jelleggel írta meg cikkét. Ebben részletesen foglalkozik a Déli-Kárpátok-beli Szebeni-havasokkal. Meglepő és jól tapintható a különbség a korábbi (és sok későbbi) leíró munkához képest: nem a formák leírása a végcél, hanem azok megjelenésének, el­helyezkedésének, méreteinek magyarázata. Főként Sawicki, Krautner és Lehmann megállapításait idézve, azokat górcső alá véve az alpesi övezet gla­ciális nyomainak fejlődését elemzi és emellett még összehasonlító megállapításokat is tesz. A II. világháborút követően, az 50-es, 60-as években sorra születtek a Kárpátok romániai részét részletesen leíró román földrajzi monográfiák. A déli-kárpáti mun­kákban magyar kutatók már nem vettek részt, ugyan­akkora román kutatás is megrekedt a leírások szintjén. Részletes térképi ábrázolás és szintézis nélküli munkák sora keletkezett, s a vizsgálatok messze lemaradtak az alpesi vizsgálatoktól, pedig a századelőn még napra­kész, és európai színvonalú volt a kárpáti magashegy­ségek feltáró munkája. A generáció- és szemléletváltás csak a 90-es években következett be, amikor hatalmas lemaradással ugyan, de megkezdődött a modern szemléletű, adatszerű, rendszeres elemző feltárás, környezetrekonstrukció, amelyben már román és ma­gyar kutatók együttesen vesznek részt. Fogarasi-havasok vázlatos tömbszelvénye, F. a fogarasi lapály, G. a vízválasztó gerinc, volt országhatár, K. a Kozia-gerinc maradványai 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom