Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Kelecsényi Ágnes: A Stein-hagyaték értékei a földrajz nézőpontjából
nyelven megjelent könyve a Társaság kiadásában látott napvilágot, magyarországi előadásai hosszú időn keresztül annak szervezésében kerültek megtartásra. Jóllehet több magyar tudományos társaság választotta tagjává, mint például a Körösi Csorna Társaság, a Magyar Filológiai Társaság, az Országos Magyar Régészeti Társaság - indoklásul felhozva munkásságának nemcsak az egyetemes tudományra gyakorolt hatását, de a magyarság történetének megismeréséhez való hozzájárulását is - elmondható, hogy valójában csak a Magyar Földrajzi Társaság volt az, amelynek tevékenységében részt is vállalt. Kimutatható, hogy a magyar földrajztudósok eredményeit figyelemmel kísérte és munkájában hasznosította is azokat. Rendszeresen olvasta a hazai szakfolyóiratokat. Magyar kollégáinak küldött térképeiből. Hazai geológusok vettek részt a belsőázsiai expedícióiból származó kőzetminták laboratóriumi vizsgálatában, mint ahogy azt Vendl Aladár cikke is bizonyítja.4 Levelezése tanúsága szerint Cholnoky jENŐtől a szélbarázdák eredetéről, Kéz ANDORtól az oázisok pusztulásáról írt cikkét kérte, melyeket publikációihoz kívánt felhasználni. Stein Aurél magyar földrajztudósnak köszönhette élete legnagyobb felfedezését is. Lőczy Lajos, - akihez életre szóló barátság fűzte - hívta fel a figyelmét a Góbi sivatag szélén, a mai Kína Gansu tartományának nyugati felén található egykori virágzó oázisváros, Dunhuang mellett található Ezer Buddha barlangtemplomokra. Stein látogatása előtt 7 évvel, 1900-ban a világ egyik legjelentősebb papír archívumát fedezte itt fel egy helyi szerzetes. A befalazott cella több tízezer, az V-XI. század között keletkezett kéziratot, valamint főleg a Tang-korból származó selyemfestményeket őrzött meg igen kiváló minőségben. Ez a felfedezés hatalmas lökést adott a középkori Kínával és Belső-Ázsiával kapcsolatos kutatásoknak. Lóczy Lajos és Kreitner Gusztáv 1879-ben Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójának tagjaiként jutottak el Dunhuangba, s az Ezer Buddha barlangjainál szerzett élményeikről és tapasztalataikról beszámoltak az expedícióról írt munkáikban.5 Stein Aurél 1909-ben, a Magyar Földrajzi Társaság felolvasó estjén tartott előadásának a végén hangsúlyozta, hogy „[...] boldoggá tett és bíztatott az a tudat, hogy ott Ázsia legbelsőbb vidékén oly földre léptem, amelynek kikutatására Széchenyi gróf expedíciójával már három évtizeddel elébb igényt szerzett a magyar tudomány.”6 Örvendetes tény, hogy ma már nem jelenik meg a nemzetközi szakirodalomban olyan munka, amely 10
