Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Vásáry István: Vámbéry a törökségről és a perzsákról
Vámbéry Ármin (1832-1913) (Vámbéry Armin: Egy ál-dervis utazásai Közép-Azsiában, Párizs, 1873) domány, a turkológia egyik megalapítója, utazóként pedig Közép-Ázsia egyik feltárója és az orosz hódítások előtti állapot egyik utolsó rögzítője és leírója. A turkológia, azaz a „törökség tudománya“ (mai török elnevezése is ez: Türklük bilimi „törökség tudomány“', vö. az analóg hungarológia, magyarságtudomány terminusokkal), viszonylag későn jött létre. Az 1850-es években, amikor Vámbéry tudós pályája elindult, az arab, perzsa és török nyelvre és kultúrára vonatkozó kutatások nem váltak még élesen szét, hanem hagyományosan együtt tanulták ezeket a nyelveket. Az arab kutatások a sémi filológiából és az iszlám iránti érdeklődésből nőttek ki, az iranisztikát az indoeurópai nyelvészet és a perzsa irodalom megismerésének igénye hozta létre, a törökséggel való foglalkozás pedig elsősorban az oszmán-török nyelvre és az oszmán birodalomra összpontosított. Európában szinte kizárólag az oszmán kutatásokkal foglalkoztak, melyeknek egyik legnagyobb központja hagyományosan Bécs volt, ahol a híres Keleti Akadémia 1754-es alapításától fogva készítette fel a diplomatákat, tolmácsokat és fordítókat a török birodalomban való szolgálatra.1 A bécsi török kutatások legnagyobb alakja volt a híres Joseph von Hammer-Purgstall báró (1774-1856), akinek tíz kötetes monumentális oszmán-török története máig is használt hivatkozási könyv a turkológiában.2 Hammer hatalmas tekintélye nem maradt hatás nélkül a fiatal Vámbéryre sem, aki fiatalon találkozott az akkor már nagytekintélyű osztrák tudóssal Bécsben és ösztönzést merített tőle terveihez. Az ázsiai töröksé- get Európában szinte egyáltalán nem ismerték, ezekről csak az orosz tudományosság írt, hiszen az oroszoknak saját birodalmuk népeiként volt hozzáférése a kazányi és krími tatárokhoz, a kazakokhoz, a kaukázusi és szibériai törökséghez. A közép-ázsiai törökség, a három kánság (Híva, Buhara, Kokand) népe pedig ez idő tájt a „nagy játszma“, az angol—orosz nagyhatalmi versengés középpontjában állott, mely verseny a közelgő évtizedekben a terület teljes orosz annexiójával végződött. A kiegyezés előtt Magyarországon csak a magyar vonatkozású témák, így az őstörténet és az oszmán hódoltság kora volt érdekes a tudós közvélemény előtt. Nos, ezekből az elemekből építette fel Vámbéry Armin a maga turkológia felfogását, mely az egész európai és hazai tudományosságra is komoly hatással volt. Az ő felfogásában a turkológiának az egész törökség tudományának kell lennie, s az nem korlátozódhat egy-egy részre, mondjuk csak az oszmán-törökségre. Az oszmán-török kutatások és az ázsiai törökség ismerete egyaránt része kell, hogy legyen a turkológiának, s ehhez járul még a magyar turkológia külön feladata, a magyar vonatkozások (a honfoglalás előtti kor török kapcsolatai, a besenyő — kun hatás kora és az oszmántörök hódoltság kora) feltárása. A Vámbéry által kijelölt területeken jött létre, — munkássága nyomán - a magyar turkológiái kutatások impozáns épülete, mely tudósok hosszú sorát adta a nemzetközi és magyar tudománynak (most csak hármat említenék, lehet hogy kissé szubjektív módon, de mindhármat tanáromnak és mesteremnek ismertem és vallottam: Németh Gyulát-. 1890-1976, Fekete Lajost-. 1891—1969 és Ligeti Lajost: 1902-1987). Mint azt a tanulmány elején már említettük, Vámbéry a terepmunka iránt vonzódott, azaz nemcsak tudós, hanem utazó is volt: az idegen népeket 18
