Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Szabó József: A szaharai sziklarajzok kérdéséhez - a Magyar Földrajzi Múzeum 1993-as expedíciójának tükrében
3. A Külső-barlang Jellegét tekintve nagyban hasonlít a belső barlanghoz, de méretei elmaradnak attól (4. ábra). Magassága, szélessége, mélysége (5,7 - 11,5 — 3,5 m) alig fele szomszédjának. Szája Ny-DNy felé néz (a = 250°). Különös ismertetőjele, hogy a bejárati boltozat közepén, valamivel az üreg tengelyétől balra (szembe nézve) egy 2 m hosszú nagy repedés látszik (dőlése 25°, csapásiránya 340°). A vádi medrére nyíló fenékszintjét finom homok, a külső részén apró kavics borítja, kétoldalt pedig durva, részben sivatagi-mázas sötét törmelékanyag fekszik. A fal keresztrétegzett világos homokköve igen puha, dörzsölésre porlik. A néhány dm vastag homokkőrétegek 4-16°-kal északias irányba dőlnek. A falon csak kisebb foltokban maradtak meg vörösbarna kéreggel bevont részek: a legnagyobb ilyen darab mintegy 140 cm hosszú és maximum 40-50 cm széles, mintegy 160-200 cm magasan helyezkedik el. A megmaradt festmények mind ezen a bevonatrészen láthatók. Nagyobb részük azonban a fal kemény kérgének lehámlásával elpusztult. (A kéregdarabok pusztulásához emberi beavatkozás is hozzájárulhatott, mert a lehámlott kéregrészek helyén több vésett monogram is látható.) A festmények tematikailag a szomszéd barlangéhoz hasonlítanak. 4. A rajzok nélküli fülke Ez a legkisebb vádimenti falmélyedés. 9 méteres szélességéhez 6 méteres magasság társul, mélysége azonban nem több 1 m-nél, s mivel a mederkanyarulat külső oldalán van, az is elképzelhető, hogy a ritka árvizek egyike alkalmával szakadt le az alámosott fal egy részlete, és így alakult ki a mélyedés. (Ám a fordított gondolatmenet sem kizárt, hogy ti. az eredetileg mélyebb fülkét éppen az oldalazó erózió csonkolta, egyúttal a fal kéregbevonatát is tönkretéve.) Az aljzat finomhomokos töltelékanyaga a vádi apadó vizéből lerakódó hordalék is lehet. A falon vagy ki sem alakul, vagy éppen utólag megsemmisült a festésre alkalmas kéreg, mert jelenleg egészen friss keresztrétegzett feltárás benyomását kelti. Mivel napjainkban már a külső üreg falán is alig van vörösbarna kéreg, akár az is elképzelhető, hogy utolsó maradványai Almásy ottjárta óta, az utolsó évtizedekben semmisültek meg. Még azt sem lehet kizárni, hogy a sziklaképek állaga az utóbbi évtizedekben gyakoribbá váló látogatókat sínyli meg erőteljesen, hiszen ezen a látszólag elhagyatott helyen a nagy sziklaüreg előtti folyóháton jól látható az azt keresztező járművek kerekei okozta be- nyergelődés. Ez a látvány egyúttal arra is figyelmeztet, hogy ezek az emberi kultúrtörténet kezdeteiről valló értékes emlékek kellő körültekintés és ellenőrzés nélkül könnyen - a technika fejlődésének köszönhetően - ma már a sivatagok belső részeit is elérő turizmus áldozataivá válhatnak. A Vádi Szura és földrajzi környezete, valamint sziklaüregei részletes leírásával a tanulmány adalékot kíván nyújtani a Líbiai-sivatag természet- és kultúrtörténetének jobb megismeréséhez. JEGYZETEK 1 A tanulmány a Magyar Földrajzi Múzeum 1993-as szaharai expedíciójáról készült 1993-as jelentés egy részének néhány kiegészítéssel ellátott publikálásra szerkesztett változata. A szerző e helyen is köszönetét kíván mondani az expedíció szervező-vezetőjének, Dr. Kubassek János múzeumigazgató úrnak, akinek fáradságos munkája nélkül a tanulmányút nem valósulhatott volna meg. Köszönet illeti az expedíció további magyar tagjait Dr. Gábris Gyula professzort és Antall Péter fotográfust is. 2 Az 1933. márciusa és júniusa közötti expedíción Almásy László európai társai a magyar geográfus Kádár László, A. Hoellriegel osztrák író, H. V. G. J. Penderel angol repülő és H. Casparius fényképész voltak. 3 A német tanár alkalmasint a neves berlini Szahara- -kutató professzor, Leo Frobenius volt, akivel Almásy először Uveinatba ment, hogy megmutassa neki az ott 1933 tavaszán talált képeket. Ebből azután meglehetősen kellemetlen bonyodalmait származtak, mert később a professzor Almásyval szemben magának tulajdonította az uveinati felfedezéseket (részletesebben lásd. Kubassek János: A Szahara bűvöletében, Budapest, 1999). 4 Almásy vitatott teóriája szerint a prehisztorikus időkben a Nílus Ny-i oldalán húzódó oázissor népeit megtizedelő, a távol-nyugati kufrai oáziscsoport felől érkező rablótámadások azért voltak lehetségesek, mert Kufra és a Nílus-közeli oázisok között a sivatag belsejében még léteztek a rablók 15
