Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
IRODALMI FIGYELŐ - Fodor Ferenc: A magyar földrajztudomány története (Puskás János)
inkább a munkásságának az eredményeit is elhallgatták. Jelen könyv kéziratát a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár Kézirattára őrizte 1963-tól. Hajdú Zoltán 31 oldalas tanulmánya alapos képet fest elénk a sokrétű munkásság elemeiről. Ezt követhetjük a tanulmány végén az Irodalomból. A magyar földrajztudomány történetét Fodor a kezdetektől egészen a XX. század közepéig mutatja be. Az ismert múlt Anonymustól kezdődik, és egészen Teleki Pálig tart. Már itt feltűnik az, hogy — zenei hasonlattal élve — nemcsak a magyar földrajz legismertebb „óriásai” (Hunfalvy, Lóczy, Chol- noky) kapnak szerepet ebben a fejezetben, hanem a „kis mesterek” is megjelennek, akik nevét talán még a vájt fülűek sem ismerték korábban. Ebben a részben a kronologikus rend a meghatározó, a geográfia művelői — és főleg az ismert munkáik - sorban következnek. Az elemzések a személyekhez kötötten olvashatók, és jól követhetők. Ez a gazdag analízis sok kiváló - nem nagyon ismert — szakember munkásságát eleveníti fel. A szerző nagyon alapos kutatómunkáját dicséri az I. fejezet. Sok könyvtári, levéltári és múzeumi forrás tanulmányozása után lehetséges ilyen összefoglaló jellegű könyv megírása. A majdnem 300 oldalas fejezetben a tárgyilagos felsoroláson kívül a szerző véleményét is megismerhetjük a régi korok geográfus szakembereiről. A magyar alkotókat a műveiken keresztül párhuzamba állítja a külföldi földrajz művelőivel. Ez remek összehasonlítási lehetőséget nyújt számunkra, hogy a magyar természettudományt a külföldi példákkal együttesen vizsgálhassuk. Az I. fejezet végén a Függelékek a statisztikai adatokkal, a számok segítségével vázolják fel a Magyar Földrajzi Társaság vezetőinek, valamint a Földrajzi Közlemények cikkei szerzőinek összetételét és a cikkek tematikáját. Érdekes felsorolást látunk, melyben a szerzők (380) foglalkozásán és lakóhelyén kívül a cikkek megjelenési évszámát is nyomon követhetjük. A II. fejezetben szakterületek szerinti csoportosításban láthatjuk a „magyar földrajztudomány teljesítményeit". A miértre Fodor az első mondataiban megadja a választ: „Tudományunk történetében az élen küzdő nevek, Bél, Hunfalvy, Lóczy, Cholnoky, Teleki és még néhány más vezető egyéniség csak az irányt adták meg, a keretet alkották meg egy-egy kor tudományos teljesítményeihez, de részletekkel több száz geográfus töltötte ki a nagyvonalú eszme-kereteket, és mindezek alkotásai együtt a magyar földrajztudomány teljesítménye. ” Az egységes geográfia különböző területein alkotó kutatók, pedagógusok és más szakemberek szinte „téglánként” rakták össze a kész építményt. A könyv nagyon értékes része a III. fejezet. Ebben végig követhetjük a földrajz oktatását a magyar iskolákban. Nagyon érdekes összehasonlítani, hogy a különböző időszakokban a történelmi egyházak által létrehozott felekezeti iskolákban a földrajz keretében milyen tananyagok szerepeltek. Itt az erdélyi iskolákban tanultakról is kapunk információt. Már ekkor is tapasztalható, hogy a földrajz oktatásának időszakonként eltérő fontosságot tulajdonítottak. A földrajz eredményes oktatása nehezen képzelhető el könyvek és térképek használata nélkül. Nagy utat tett meg az oktatás, míg Comenius Orbispictus című művétől eljutottunk a Kogutowicz Károly térképéig és földgömbjéig. Nem kis büszkeséggel olvassuk a IV. fejezetet, melyben a magyar utazók, kutatók földrajzi felfedezései szerepelnek. Elődeink minden kontinens feltárásában, megismerésében részt vettek. Ezen fejezet üzenete számunkra, hogy mi is, valamint a tanítványaink is legyünk büszkék a - sokszor nehéz körülmények között zajló — felfedező-megismerő geográfus elődök tevékenységére. Az V. fejezet szoros betűrendben jeleníti meg a „magyar geográfusok, térképírók és tudományos utazók” életrajzának és munkásságának elemeit. A gyűjtemény érdeme, hogy a régi munkák teljes bibliográfiai részletességgel megtalálhatók benne, így hasznos forrást jelent a mai kutatók számára, illetve jelentős tudománytörténeti tényanyag áll rendelkezésre napjainkban. A jelentős geográfusokról hosszabb terjedelemben olvashatunk, de a „kis mesterek” felől is tájékozódhatunk. A fejezet végén kiderül, hogy a magyar geográfiával foglalkozók közül a harmada nem magyar származású. Ez érdekes adalék a történelmi Magyarország nemzetiségi ösz- szetétele szempontjából is. Végül a születési idejük és helyük (amennyire ismertek az adatok) szerint csoportosítva követhetjük a földrajz tudománytörténet színpadán megjelenőket. Fodor Ferenc olyan örökséget hagyott ránk a kéziratával, melynek az értékeit kizárólag alapos 138
