Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
IN MEMORIAM - Emlékezés Dr. Füssi Nagy Gézára (Dr. Sárkány Mihály)
Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 16. szám, 2007. — Magyar Földrajzi Múzeum, Érd IN MEMÓRIÁM EMLÉKEZÉS DR. FÜSSI NAGY GÉZÁRA (1946. május 4. — 2008. március 4.) Március 29-én búcsúztak el családtagjai, rokonai, barátai és tanítványai Füssi Nagy Gézától Pestszentlő- rinc temetőjében. Füssi Nagy Géza Pestszentlőrincen született. Már általános iskolás korában feltűnt, hogy vonzzák a nyelvek, emellett sokat olvasott szépirodalmat, útleírásokat. Középiskolás korában — a Hengersor utcai gimnáziumban érettségizett 1964-ben - a történelem ejtette rabul. Ilyen előzmények után döntött úgy, hogy Leningrádban jár egyetemre, ahol afrikanisztikát tanult, egy olyan diszciplínát, amelynek hasonlóan módszeres oktatását nem végezte egyetlen magyarországi egyetem sem. 1969-ben visszatérve Budapestre az ELTE Bölcsészettudományi Karán kapott állást: először a Folklore Tanszéken, majd az Anyagi Kultúra Tanszéken, végül, 1974-ben az Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéken, ahol élete végéig dolgozott. Közben doktori címet szerzett: a Néprajzi Múzeum kelet-afrikai gyűjteményéből dolgozta fel hat nép anyagi kultúráját. A helykeresés mutatja, hogy speciális tudásanyaga nem volt könnyen beilleszthető a tudományok más szemléletű felosztását követő magyarországi oktatási rendszerbe. Egyben világossá is vált számára a tennivaló: miközben szuahélit és ösz- szehasonlító bantu filológiát tanított, megírta azokat a műveket, amelyekkel lefektette az afrikanisztika oktatásának alapjait hazánkban. A Bevezetés az afrikanisz- tikába (1982), a Szuahéli nyelvkönyv (1985), a Szuahéli— magyar (1986), Magyar — szuahéli (1987) szótár voltak a sarokkövek, amelyekre azután építhettek a tanítványok, akik az afrikai társadalmak és kultúrák megismerésére vállalkoztak. Afrikába 1986-ban jutott el először Füssi Nagy Géza, amikor a tanzániai Dar es Salaam egyetemén vendégtanárként tölthetett egy fél évet. A tanzániai embereket meglepte lenyűgöző szuahéli tudása. A mindössze fél év alatt a város ismert személyiségévé vált. Professzor Gézaként tartották számon, és nem csupán az egyetemi campuson. Erről meggyőződhettek a Magyar Tudományos Afrika-expedíció tagjai 1987-ben, amikor Dar es Salaamban hallhatták, hogy az utcán is akadt, aki így szólította meg a nagytekintélyű tanárt. A fél évig tartó expedíciónak, természetesen, tagja volt Füssi Nagy Géza. Nem csupán nyelvi és etnográfiai ismeretei gazdagították a Teleki Sámuel 100 évvel korábbi felfedező útját végigkísérő expedíció munkáját. Tettrekészsége, szakácsművészete, empatikus közelítése az afrikai emberekhez olyan vonások voltak, amelyek nagy értékűeknek bizonyultak az emberpróbáló vállalkozás során. Ez az út őt is sokkal gazdagította. Az expedíció szervezői, Gábris Gyula, Lerner János, valamint az expedíció többi tagja, a maguk szakterületén (földrajz, térképészet, geológia, zoológia, néprajz) ugyancsak alaposan felkészült tudósok voltak, akiknek bajtársi közösségében Füssi Nagy Géza eljuthatott Kelet-Afrika olyan távoli sarkaiba, ahova a magányos vándor ma is nehezen, a szervezett turistautak résztvevője meg soha. Immáron nagy tudású és tapasztalatú oktatóként és kutatóként 1992-ben, a történész Benkes Mihállyal 132
