Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)
KÖZLEMÉNYEK - Bartha Lajos: Magyarország első tervszerű felmérése (1696)
függőleges tengely körül forgatni lehetett, és az északhoz viszonyított azimut-szöget egy rézgyűrű beosztásán olvashatták le. Ez a kvadráns nem volt felszerelve távcsővel, az égitestet egy vonalzószerű irányzóval, (dioptrával) állították be. [13]3 A szög-beosztás élességét nem közlik a leírások, de a táblázatok adataiból, és a korabeli műszerek ismeretében arra következtethetünk, hogy a negyedkörív 10 ív-percenként volt beosztva, és az ún. átlós osztás segítségével a mérés 1 ív-perc pontosságú volt [15]. A hordozható állványra szerelt kvadránson kívül az 1712-ben felvett ajándékozási leltár még 6 kisebb, kézben tartva használt szögmérő műszert említ. Ezek némelyike már az 1696. évi felmérésnél is alkalmazásban lehetett [14]. Az égi jelenségek, égitestek megfigyelésére legalább egy csillagászati távcső is rendelkezésre állt. Az ajándékozási listán Marsigli egy 7 láb 3 hüvelyk, azaz kb. 2,2 m hosszú távcsövet is felsorol, amelyhez három (különböző nagyítású) okulár tartozott: két csillagászati (ezek megfordított képet adnak) és egy földi szemlélésre alkalmasat. A hasonló méretű korabeli lencsés teleszkópok ismeretében ennek a távcsőnek objektívjét 3-4 cm átmérőre becsülhetjük, a nagyítások 20-50- szeres közt lehettek [14, 15, 16]. Müller 4 érzékeny iránytűt, mérőkompaszt is hozott Nürnbergből, amelyeket egyrészt a mágneses deklináció mérésére, másrészt iránymérésre kívántak felhasználni. Az utazás során előbb kettő, majd a harmadik is elromlott, végül a mágneses megfigyelésekhez egy kompaszt használhattak [17]. Érdekes módon sem Marsigli kinyomtatott művei, sem Müller naplója nem tesz említést az időmérőkről. Pedig bizonyosra vehetjük, hogy legalább egy pontosabb napóra volt náluk (valószínűleg kézben használható ún. napkvadráns), és alig hihető, hogy Marsiglinek ne lett volna útiórája vagy zsebórája. Meglehet, hogy a napórák használata akkor még annyira általános volt, hogy nem tartották szükségesnek külön feljegyezni. Későbbi naplójában Müller azt is feljegyzi, hogy a határ-kijelölésnél csónakon haladva, kompasszal az irányt, a haladás sebességével pedig a távolságokat állapította meg [1, 18]. Marsigli és Müller 1696. április 17-én kezdte meg a méréseket Bécsben, a Hold fényváltozásának, a Jupiter holdjainak, a Nap és a csillagok delelésének észlelésével, ill. mérésével. Egyes főpontok meghatározták az iránytű által jelzett mágneses „észak-dél" irányának eltérését a valóságos, földrajzi (csillagászati) délvonaltól — mérték a mágneses deklinációt. Május 17-én katonai kísérettel egy hajón indultak lefelé a Dunán. A főpontok, ahol a földrajzi szélességet a kvadránssal megmérték, a következők: Budára május 23-án érkeztek, a műszereket a Mar- git-szigeten állították fel. A borult időjárás miatt mérést csak 27-én sikerült végezni. Június 1-én már Baján voltak, itt 6-ig maradtak, azután esős időben 11-én érkeztek meg a Dráva torkolatához. A Duna- balparti mérési helyet nem jelzik névvel, csupán, mint a „Duna és a Dráva egybeömlésf -t említi a Danubius. Talán az elpusztult Drávaszáddal, vagy Almással azonosítható [10, 18]. Ezután keletre fordulva, majd a Tiszán felfelé hajózva június 18-án már a Titel melletti erősségben dolgoztak, ahol 21-én fejezték be a méréseket. Július 17-én érkeztek Szegedre, itt majdnem egy hónapig időzve sokféle mérést végeztek el. Csupán augusztus 10-én kezdték meg a méréseket Szolnokon, és 14-én elhagyták a várost, hogy az „országúton” 17-én már Egerbe jussanak, ahonnan 22-én indultak vissza Budára. Ez egész felmérés — a közbeeső Csillagászati távcső a 17/18. sz. fordulóján. Mikoviny S. „Mappa Districtum Iazigum” 1730 körüli kartusról. 57
