Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)
KÖZLEMÉNYEK - Bartha Lajos: Magyarország első tervszerű felmérése (1696)
i Csillagászati helymeghatározás szállítható kvadránssal. Illusztráció Mikoviny Sámuel „Mappa Hungáriáé Inferioris” c. lapján, 1739-ben. szahódított területek határainak kijelölésére, pontos felmérésekre, és az egész ország területét átfogó jó térképre volt szükség. A térképező munkának, majd a határkijelölésnek lelke volt a német Johann Christoph Müller, akit Marsigli hívott Magyarországra. Müller 1673. március 15-én a németföldi Wehrd-ben született, fiatalon a kor híres rézmetsző művésze és csillagász-térképésze, Georg Christoph Eimmart (1638- 1705) mellett Nürnbergben tanult. Eimmart ügyes kezű műszergyártó is volt, aki Nürnbergben nagyszabású csillagvizsgáló-obszervatóriumot rendezett be, amelyet utóbb a város polgárainak és az altdorfi egyetemnek adományozott [5, 9]. Eimmart készítette azokat az eszközöket is, amelyekkel 1696-ban Marsigli és Müller megkezdték Magyarország felmérését. Bizonyára már korábban is felismerte Marsigli, hogy az ország-térkép elkészítéséhez először több - geometriailag lehetőleg egyenletesen elosztott ponton — csillagászati módszerekkel meg kell határozni a földrajzi szélességet <p és a hosszúság \ értékeit. A további pontok helyzetét azután ezekhez a „csillagászati alappontokhoz” viszonyítva lehet építeni [11, 12]. A csillagászati alappontok egyúttal lehetővé tették, hogy az addig hibásan ismert részleteket — pl. a Duna helytelen irányát — kiigazítsák a térképeken, és az egész térképművet beillesszék Európa egészének ábrázolásába. Marsigli meghívására Müller 1696. márciusában érkezett Bécsbe, magával hozva azokat a csillagászati-geodéziai műszereket, amelyeket az olasz hadmérnök Eimmarttól rendelt. Együtt végezték el, még ugyan abban az évben az alappont méréseket, számos mellék-észleléssel, de a későbbi határ-kitűzésekben már Mülleré a vezető tisztség [9]. Müller és Eimmart 1702/3-ban Nürnbergben kezdte meg Marsigli nagy művéhez készített térképek és ábrák metszését. Mind Marsigli sokdalú tudományos gyűjtése, mind Müller térképező munkájának részletezése messze vezetne, ezért e helyen azt az eddig alaposan még nem értékelt „felsőgeodéziai” méréseiket ismertetem, amellyel a Kárpát-medence földrajzi helyzetét végleg tisztázták. Később J. C. Müller - Savoyai Jenő herceg meghívására -, ismét a császári hadsereg kötelékébe lépett. 1707-ben elkészítette a Magyar Királyság és Erdélyi Fejedelemség addigi legpontosabb térképét, amely 1709-ben hat lapon, 1: 550 000 méretaránnyal jelent meg. A nagyszabású térképmű a közös alappontmérésre épült. (Még szebb a Cseh- és Morvaországi nagyszabású térképe.) Bécsben hunyt el, 1721. június 21-én [5,9]. Az új térképek kiindulópontját és az ország-ábrázolás gerincét egy sor csillagászati alappont alkotta, amelyeket Marsigli a Duna magyarországi (északról délnek tartó) részén, valamint a Tisza alföldi szakaszán, egymástól nagyjából egyenlő távolságra — tervszerűen — jelölt ki. E mérésekkel kiigazíthatta a Duna és a Tisza korábbi, hibásan megrajzolt irányát, egyúttal egy olyan alappont sorozatot kapott, amelyek két, egymástól mintegy 1 fokra húzódó meridiánt jelöltek ki. A tudatos tervezést igazolja Eger beiktatása, amely már nem a Tisza mentén helyezkedik el, de a tiszai-alappontsor északi meghosszabbításában található. A csillagászatiföldrajzi helymeghatározások, Bécsből indultak ki. 1696. márciusában J. C. Müller a műszerekkel Bécsbe érkezett, és azonnal megkezdődtek a földrajzi helymeghatározások, amelyekhez a földmágneses deklináció mérése is járult. A műszerekről és a módszerekről a Danubius és a Prodromus kevés adatot közöl, tájékoztatást nyújt azonban az Eimmart-féle csillagvizsgáló leírása, AffiZ/ey naplója (amelyet az angol John Stoye, és újabban Deák András tárt fel részletesen), továbbá a Danubius I. kötetének táblázata, és a bolognai Marsigli-gyűjtemény terjedelmes katalógusa [7, 9b, 11, 12, 13]. A nagyobb pontosságot kívánó szögmérésekhez — a Nap és a csillagok láthatár feletti magasságának, és irány-szögének meghatározására - egy 2,5 láb, vagyis kb. 80 cm sugarú, szögbeosztásos negyedkörívet, kvadránst (quadrans-t) alkalmaztak. A függőleges negyedkörív - körnegyed — fokbeosztása az égitestek magasságának megállapítására szolgált. A körnegyedet 56
