Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Lázár Imre: Festőecsettel a világ körül
ból. Germanusék rosszindulatú feltételezése a Bengali ftízben, miszerint potyautasként osontak volna fel a hajóra, valószínűleg megalapozatlan23. Időbe telt, amíg Tripoliban beszerezték az egyiptomi és az angol vízumot. Közben nagy érdeklődéssel figyelték meg és dokumentálták rajzokon, festményeken, versekben az arab város életét, a kávéházak, utcák különös világát. Újabb pénzküldemények érkeztek, de azok is csak Alexandriáig voltak elegendők a hajójegyre. Egyiptomba 1930. január elején érkeztek meg. Kairóban megcsodálták a piramisokat, de Sass Brunnert leginkább a szfinx ejtette rabul. Órákig bámulta megbúvókén, több képet is festett róla. Visszatértek Alexandriába, de a pénzük még az időközben megérkezett újabb küldeményekkel együtt sem volt elegendő arra, hogy továbbinduljanak. A véletlen segítette ki őket. Egy kiállításon megismerkedtek egy magyar üzletemberrel, aki többek között indiai teát is szállított Magyarországra, s aki végül is megvette nekik az 25 Indiába szóló hajójegyet.' A két Brunner 1930. február 17-én Bombayban lépett India földjére. Az angol hatóságok kis híján visszatoloncolták őket, mert darócruhájuk alapján Gandhi híveinek vélték őket. Egy indiai szikh utas vállalt értük garanciát, és segítette őket, hogy felvegyék a kapcsolatot Ludwig Jenővel, a magyar konzullal.* A konzul néhány napra elszállásolta őket, majd megvette nekik a Kalkuttáig szóló vonatjegyet. Kalkuttában nem időztek, az első vonattal továbbindultak Sántinikétanba, a Tagore által alapított Visva Bhárati Egyetemre, hogy mielőbb találkozzanak a költővel. Balszerencséjükre, mire megérkeztek Sántinikétanba, a költő már éppen úton volt Kalkuttába. Elkerülték egymást. Sántinikétáni megérkezésüket és Germanusék elképedését érzékletesen írja le a Bengali tűz. Germanusék nem leplezik, hogy a két magyar nőt egyszerűen bolondnak tartják, a hátuk mögött kigúnyolják, kinevetik őket. Tagore engedélye nélkül Sántinikétanban nem maradhattak. Hogy találkozhassanak a költővel, vissza kellett térniük Kalkuttába. Itt Neményi Lajos, a Siemens India alkalmazásában álló magyar közgazdász és osztrák felesége, Dr. Stella Kramrish, a kiváló művészettörténész vette pártfogásába őket. Az ő segítségüknek is köszönhető, hogy Tagore végül is rokonszenwel fogadta és két évig vendégül látta őket sántinikétáni egyetemén, a keleti bölcsesség és a nyugati tudás szintézisére létrehozott Visva Bháratin. Áprilisig Kalkuttában maradtak. Első indiai útjuk Dárdzsilingbe, minden Indiába eljutó magyar elsőszámú zarándokhelyére, Körösi Csorna Sándor sírjához vezetett, hogy megfessék a nagy székely-magyar nyughelyét Ez volt első találkozásuk a Himálajával. A hatalmas hegység Sass Brunner művészetének később az egyik központi témájává vált. A Kancsendzöngá- val lefestett kettős portréjuk, a Két zarándok, amelyet több változatban is megfestett25, egész életműve egyik legfontosabb alkotása. Itt találkoztak először a buddhizmussal. A Dárdzsiling közelében fekvő Gúmban ellátogattak egy buddhista kolostorba, tanúi voltak a lámák rituális táncának.30 A Sántinikétanban töltött első két év a két Brunner művészetének kivirágzását hozta. Megtalálták, amit kerestek, az inspirációt, a lelki békét. Lázasan dolgoztak. Megörökítették az egyetem életét, tanárait, diákjait, Tagore-1 és családját, a tájat, a monszunfelhők változásait, a környék népének életét, a szántál törzsek szokásait, a bolpuri mélát (vásárt). A Germanus-házaspár továbbra is nagy ellenérzéssel viseltetett a „Böskék” iránt. Féltékenyen figyelték, hogy a festők egyre nagyobb rokonszenvet keltenek az indiaiak körében. Éles különbség mutatkozott Germanusék indiaiakkal szembeni távolságtartása, az indiai viszonyokkal szembeni idegenkedése és a Brun- nerek indiaiakéhoz hasonló életmódja, gondolkodása között. Germanusék az indiaiakat mindvégig kívülállóként szemlélték, ezzel szemben a Brunnerek az indiai életbe könnyen beilleszkedtek, az első perctől természetesnek tekintették, hogy úgy éljenek, mint a többi indiai. Nem ettek húst, nyers gyümölcsökön éltek, amit maguk termeltek a lakásuk melletti kertben, nem viseltek bőrből készült ruhát, cipőt. Gondolkodásuk meghatározó eleme volt az élet tisztelete, az ahimszá (nem-ártás), ami az indiai vallások: a hinduizmus, a buddhizmus és a dzsainizmus egyik legfontosabb tétele. Végigjárták a kontinensnyi ország szent helyeit, el- mélyülten tanulmányozták az indiai kultúra nagy alkotásait. Áprilisban Stella Kramrisch kieszközölt számukra egy meghívást a cshatarpuri mahárádzsához. A közeli Khadzsurahóban láthatták az indiai művészet legfontosabb alkotásai közé tartozó IX—X. századi 43
