Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Lázár Imre: Festőecsettel a világ körül
anyai nagyanyjára és nővéreire hárult. Farkas Böske — ahogyan a városban hívták — művészi hajlama korán megmutatkozott, kilenc éves korától rendszeresen festett. Édesapja egy köznapi pálya reményében iskoláztatta, óvónőképzőbe íratta be, ahol 1907-ben szerzett oklevelet. Kötöttségeket nehezen viselő természete miatt azonban a leány inkább a művészetek felé vonzódott. Sorsát az pecsételte meg, amikor a fiatal, tehetséges festőművész, Sass Ferenc — eredeti nevén Brunner Ferenc - 1908-ban festőiskolát nyitott Nagykanizsán. Böske azonnal döntött: növendéknek jelentkezett az ifjú tanárhoz. Sass, aki - saját szavaival élve — Ferenczyt, Hollósytés a „ Természetet” tartotta mesterének , a magyar plain air festészet rejtelmeibe vezette be ifjú tanítványát. A két fiatal művész hamarosan összeházasodott, s ezentúl együtt állítottak ki, együtt látogatták a híres müncheni Hollósy-kört. 1910. július 1-jén született meg leányuk, Brunner Erzsébet, aki örökölte szülei művésztehetségét. Már kis korában megcsillogtatta festői képességeit, majd szobrászatot kezdett tanulni Kisfaluéi Strobl Zsigmondnál,5 Minden jel arra mutatott, hogy Sassné Farkas Böske és Sass Ferenc pályája meredeken ível felfelé. Sikeres kiállításokon mutatkoztak be nem csak a Dunántúl nagyvárosaiban6, de Budapesten7, Münchenben15 és Fiúméban is. Sassnét - a magányosság iránti hajlama miatt is — elsősorban a természet tüzetes megfigyelése, a természeti jelenségek pontos rögzítése vonzotta. Kimeríthetetlen témája volt a balatoni táj, a víz, az égbolt ezernyi arca, a Badacsony, Tihany, Gyenesdiás. A világháború összetörte mindkét művész hitét, reményeit. Sass Ferenc a nagy kiábrándulásból már soha nem tért magához. Mint művész meghasonlott, 1963-ban bekövetkezett haláláig csak néhány keserű portré került ki az ecsetje alól/0 Sassnét sem érintette kevésbé a megrázkódtatás. Évekig ő is képtelen volt festeni, de nem volt hajlandó a megadásra sem: elhatározta, vagy legyőzi a válságot, vagy elpusztítja magát. Onkínzó útkeresés, teljes életmódváltás következett. Kihívta maga ellen a végzetet, próbára tette minden idegszálát, keresve valami mást, ami nem megszokott. 1925-ben a teljes kétségbeesés szélére jutva 28 napon át minden táplálékot megtagadott magától. A kis híján éhhalállal végződő koplalás után így számol be az egész életét megváltoztató kísérletről: „ Testi erőm hanyatlását a lelki aktivitás tudatossága követte. Életkedvem visszatért és azonnal lázas munkára késztetett” U. Új festményei teljesen mások voltak, mint a korábbiak. Mostantól a belső látomások, a misztikus élmények megjelenítése foglalkoztatták, vásznai lelkiállapotának hű lenyomatai voltak. Hiába ért el azonban nagy sikereket a Nemzeti Szalon kiállításain , egyre inkább úgy érezte, hogy új életeszményei és művészi elképzelései kiteljesítéséhez új környezetre van szüksége. Elhatározta, hogy elhagyja Magyarországot. Még nem tudta biztosan, hol találja meg a remélt inspirációt - talán Jeruzsálemben, talán Indiában03. Egyben volt csupán teljesen bizonyos: haladéktalanul útnak kell indulnia. Tizennyolc esztendős leánya árnyékként követte, mindenben azonosulva anyja eszméivel. Mint a zarándokok, úgy indultak útnak Itália felé, mezítláb, egy szál fehér darócruhában. 1929. május 29-én Gyékényesnél szálltak vonatra. Fiume után Velence, Firenze és Bologna következett. Nem a szokásos turistalátványosságok vonzották őket. Mélyebb szellemi inspirációt kerestek. Sassné még a 40 Brunner Erzsébet: Mahátmá Gandhi arcképe, Coonoor, 1934. (Dr. Lázár Imre kutatásai nyomán)
