Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)

KÖZLEMÉNYEK - Dr. Kozák Miklós: Egy tudós professzor, Székyné Dr. Fux Vilma emlékére

gombos Telkibányán az egykor patinás múltú bánya­városka 700. évi jubileumi évfordulóján a település díszpolgárává választották. Sikeres munkálkodásának állami elismerése is szá­mos ízben megtörtént, hiszen megkapta a Munkaér­demrend Ezüst és Arany fokozatát, a METESZ díjat, a Szabó József Emlékérmet, a Felsőoktatás Kiváló Dol­gozója és a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója címet, a Kiváló Munkáért Kitüntetést, valamint 1993-ban, elsők között az igen nagy értékű Széchenyi Díjat. A fentiek mellett és talán egy kicsit ellenére, mindig megmaradt a munkatársait és általában embertársait tisztelő, megbecsülő és segítő igazi pedagógusnak, aki so­kak életútját egyengette hallgatóként, vagy ezt követően a tudományos pályán is egészen az akadémiai címekig. Bár alapvetően a kristály-, ásvány- és kőzettan, valamint geokémia jelentette számára az elsőrendű oktatási felada­tokat, ha szükség volt rá tartott Föld- és Elet Fejlődés- története órákat is. Geológusok, geofizikusok, földrajz-, biológia- és kémiatanárok, vegyészek több generációja vallja mindmáig büszkén, hogy nála sajátította el a szak­ma e részének alapjait, vagy szerette meg mindig világos és logikus, érdekes előadásai alapján a geológiát. Ajtaja mindig nyitva állt az érdeklődő, tehetséges, az igyekvő hallgatók előtt és nyugdíjasként is szívén viselte fiatalabb kollégái, valamint a doktoranduszok sorsát. Kutatómunka közben egy telkibányai táróban Pályakezdése óta folyamatosan részt vállalt hallgatók szakmai gyakorlatának vezetésében, terepi kirándulá­sainak szervezésében és elsők között szervezett külföl­di utakat a hallgatóság számára. 1964 után tanszéki, majd tanszékcsoporti, sőt kari felelőse volt a tudo­mányos diákkörnek. O szervezte a VII. Országos Tu­dományos Diákköri Konferenciát. Vezetőtanárként, majd tanszékvezetőként is kiemelten fontosnak tar­totta a kutatói készséget mutató tehetségek támoga­tását, tudományos diákkörbe való bevonását és ösz­tönzését. Még professzorként is több mint 10 hallgató témavezetésében vett részt közvetlenül, vagy közvetve, s földrajz, valamint biológia és kémia szakos tanárok­kal is kari és országos díjakat nyertek hallgatói, köztük olyan, később ismertté vált vezető szakemberek, mint pl.: Szakáll Sándor, Szentesi Mihály, Enzsel István, Gazda Sándor, Kubassek János, Kása Pál, Kecskeméthy Klára, Rózsa Péter, Piros Hajnalka, Pukánszky Antal, Balázs Éva, Vitális Éva, Sümegi György, Piros Olga, Fi­lep Miklós, Lisztes Edit, Sümegi Pál és mások. Doktori, kandidátusi témavezetésre még Egyiptom­ból, Svájcból és Kanadából is felkeresték, s számos tu­dományos munka opponenseként vállalt aktív szere­pet a legfelsőbb képzési szintekig. Székyné Dr. Fux Vilma a legnagyobb nehézségek között is hű maradt kitűzött céljaihoz, hivatásához, pedagógusi elkötelezettségéhez, humanisztikus világ­látásához és a pozitív emberi értékeket felkaroló és támogató emberi magatartásához, családszeretetéhez és evangélikus hitéhez. Számosán köszönhetik neki sikereiket, tudásuk egy részét, vagy éppen pozitív élet- szemléletüket. Kedves emlékét örökre megőrizzük, tudományos eredményeire támaszkodunk és azokat lehetőségeink szerint folytatjuk. VÁLOGATÁS SZÉKYNÉ DR. FUX VILMA LEGJELENTŐSEBB MUNKÁIBÓL: SZÉKYNÉ FUX VILMA (1940): A pelsőcardói tri­ász mészkövek és dolomitok kőzettani vizsgálata. TT SIA. A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság III. (matematikai-természettudományi) Osztályának munkái. 4.. 201-240. 1. pp. SZÉKYNÉ FUX VILMA (1948): Bentonitosodon riolittufa Budapest-Kőbányáról. Földtani Közlöny 78. 1-12. 185-196. 1. pp. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom