Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)

MÚZEUMI HÍRADÓ - Múzeumpedagógiai tevékenység a Magyar Földrajzi Múzeumban 2006. évben (Mácsai Anetta)

Dr. Papp-Váry Árpád egyetemi tanár, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke: Bulla Béla szerepe a Magyar Földrajzi Társaság életében Dr. Klinghammer István az ELTE rektora: Bulla Béla a tanítvány szemével Tar Ferenc középiskolai tanár (Bibó István Gimná­zium, Hévíz): Bulla Béla, Keszthely szülötte Zárszót mondott Dr. Kovács Zoltán egyetemi tanár, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára. Ezúton mondunk köszönetét a Bulla család tagjai­nak, akik jelentős segítséget nyújtottak időszakos fo­tókiállításunk megrendezéséhez. Dr. Döcsakovszky Béla Érd Megyei Jogú Város egy­kori polgármestere köszöntötte a szeptember 25-én az „Érdtől Nyugat-Afrikáig” című, Kulifay Gyula érdi református lelkész életét bemutató kiállítás megnyi­tójára érkezett vendégeket. Előadást tartott Majomé Bániczki Julianna tanárnő Kulifay Gyula élete és mun­kássága címmel. A tárlat a lelkész úr által készített festményekből, családi fotókból és Afrikában gyűjtött maszkokból ad ízelítőt. Köszönetét mondunk Kuli­fay Gyula feleségének, Margarete Kulifaynak a kiállítás megrendezéséhez nyújtott segítségéért. Csermely Mária MÚZEUMPEDAGÓGIAI TEVÉKENYSÉG A MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUMBAN 2006. ÉVBEN A Magyar Földrajzi Múzeum számtalan rendezvén­nyel várta a kicsi és nagy gyerekeket egyaránt. A film­vetítéseken, előadásokon, kézműves foglalkozásokon több száz érdeklődő gyerek vett részt. Immáron hagyomány, hogy nem csak a felnőtteket várjuk előadásokkal, hanem a fiatalabb korosztály képviselőit is. Az előadások igen változatos témájú­ak voltak. A preparálásról, az érdi ősemberi telepről, Nopcsa báró kalandos életéről, Indonézia varázslatos világáról, Észak-Amerika természeti csodáiról hallgat­hattak előadást az érdeklődők. A foglalkozásokon már nem csak passzív hallga­tóként, hanem aktív résztvevőként vehettek részt a gyerekek. Ennek keretében megismerték a Kárpát­medence térképeit, pattintott kőeszközöket, agyagból moi szobormásolatot, tibeti imakő utánzatot készítet­tek, valamint indián nyakláncot és fejdíszeket alkot­tak a múzeumi tárgyak alapján. A Múzeumok Majálisán a vadászutazók legszebb képeiből rendeztünk kiállítást és háromdimenziós, Afrika állatvilágát megelevenítő képet készítettünk a gyerekek nagy örömére. A kétnapos rendezvényen több tucat gyereket sikerült leültetni asztalunkhoz. Rajzversenyünkön Cholnoky Jenő: Repülőgéppel a Föld körül című ifjúsági regényének illusztrálása volt a gyerekek feladata. Az országosan meghirdetett ver­senyre mintegy 200 alkotás érkezett. Hajdúszoboszló­ról, Debrecenből, Fertőszéplakról, Berettyóújfaluról, Szegedről, Veszprémből és Érdről küldtek intézmé­nyünknek szebbnél-szebb rajzokat. Az eredményhir­detéskor a legszebb illusztrációkat is bemutattuk. A napközis természetvédő nyári tábor során a részt­vevő harminc gyerek megismerhette Érd-Ofalu törté­nelmi nevezetességeit. A Bükk-hegységben Lillafüred környékének természeti értékeit, valamint az itt élő ősember életét tanulmányozhatták egy előadáson és kőeszköz készítésén keresztül. A Vértesben a Haraszt­Kerékgyártó Gyula a pattintott kőeszközök készítését mutatja be gyerekeknek (Fotó: Csermely Mária) hegyi tanösvényen szakvezetéssel sétáltunk körbe. Délutánonként sport és kézműves foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek. Ebben az évben indítottuk útjára új múzeumpeda­gógiai sorozatunkat, mely a Magyar utazók, földrajzi 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom