Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)

MÚZEUMI HÍRADÓ - Megnyílt a „Magyarország tudományos felfedezői” c. állandó kiállítás (J. K.)

MÚZEUMI HÍRADÓ Megnyílt a „Magyarország tudományos felfedezői” c. állandó kiállítás 1988. október 21-én a déli órákban népes közön­ség gyülekezett Érd városában a hajdani tanácsháza udvarán, hogy tanúja legyen egy újabb szép ünnep­ségnek. Az épületben otthonra lelt Magyar Földrajzi Gyűjtemény öt éven át egyre jobban terebélyesedő munkásságával kiérdemelte, hogy a Művelődési Minisztérium az intézményt országos szakmúzeumi rangra emelje. Erre az alkalomra készült el az épület második szárnyában az új állandó kiállítás, mely szintén ezen a napon nyitotta meg ajtaját a nagy- közönség előtt. Az ünnepségre egybesereglett érdeklődőket Pató Simon, Érd Város Tanácsának elnökhelyettese kö­szöntötte. Beszédében többek közt ezeket mondta: „Az elmúlt öt esztendő meggyőzően bizonyította, hogy Érd városa nemcsak méltó helyet biztosított az intézménynek, hanem lehetőséget adott bővíté­sére, és igyekezett megteremteni a további fejlődé­sének feltételeit. 1986-ban a Gyűjtemény hivatalosan is birtokba vehette a múzeumi célra átalakított új épületszárnyat, elkészült a könyvtár és a fotólabo­ratórium is. A Magyar Földrajzi Gyűjtemény kiemelkedő sze­repet tölt be városunk kulturális életében. Állandó kiállítása, magas színvonalú közművelődési prog­ramjai, szakelőadásai révén a földtudományi is­meretterjesztés egyik elismert országos bázisa lett. A Gyűjteményben rendezett tudományos tanácsko­zások, konferenciák a határokon túl is ismertté tet­ték Érd nevét. Szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak a szerveknek, intézményeknek, vállalatoknak és azok­nak a társadalmi munkásoknak, akik ajándékaikkal vagy munkájukkal hozzájárultak e muzeális gyűjte­mény gazdagításához, az új kiállítás megrendezésé­hez. A kiállítás koncepciójának kidolgozása és gya­korlati kivitelezése elsősorban a Magyar Földrajzi Társaság Múzeumi Bizottsága titkárának, dr. Balázs Dénesnek az érdeme. Elképzeléseit azonban nem tudta volna megvalósítani, ha nem nyújtanak neki segítséget különféle intézmények és önzetlen segítő­kész személyek. Valamennyiük felsorolása, név sze­rinti említése ez alkalommal lehetetlen volna, csak a legtöbbet nyújtókat említjük meg. Az intézmények közül: a Természettudományi Múzeum Őslény- és Ásványtára, Állat- és Növénytára, továbbá Tudo­Villangó István ünnepi beszédét tartja a Körösi Csoma-szobor talapzatánál mánytörténeti Tára, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem Térképtudományi, valamint Természeti Földrajzi Tanszéke, a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem Gazdaságföldrajzi Tanszéke, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Kartográfiai Vállalat. A tudományos egyesületek közül legtöbb segítséget kaptunk a Magyar Földrajzi Társaságtól, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulattól, a Magyarhoni Földtani Társulattól. Személy szerint külön köszönet illeti dr. Gáboriné Csánk Verát, a Budapesti Történeti Múzeum munka­társát, akinek szakmai irányítása és gyakorlati közreműködése tette lehetővé a világhírű érdi ős­emberi telep leletanyagának bemutatását. Köszöne­tét mondunk Káka Rozáliának azért a szervező munkáért, amellyel sikerült összegyűjtenie az Érdre települt bukovinai székelyek értékes népművészeti munkáit, továbbá Székely Kingának a barlangtani gyűjtemény gazdagításában nyújtott segítségéért. Elismerésünket fejezzük ki dr. Kecskeméti Tibornak és dr. Somogyi Sándornak a kiállítás forgatókönyvé­nek ellenőrzéséért, szakmai tanácsaikért. Balázs Dénesen kívül a kivitelezési munkák oroszlánrészét Stefanik György és Martinovich Sándor végezték,

Next

/
Oldalképek
Tartalom