Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)

OKMÁNYTÁR - Berzenczey László leírása Ladakról, 1874 (Dr. Kubassek János)

BERZENCZEY LÁSZLÓ LEÍRÁSA LÁDÁKRÓL (1874)

Közreadja: dr. Kubassek János

Berzenczey László (1820. június 26. Kolozsvár— 1884. november 16., Budapest) reformpolitikus, Erdély kormánybiztosa, az 1848—49-es szabadság- harcban való részvétele miatt kényszerült emigrációba. A számkivetettségben sokat utazott, hajóval körbejárta a világot. Kossuth Lajos kíséretének tagjaként került az Amerikai Egyesült Államokba. Eljutott Kaliforniába, Kínába, Hong Kongba, Szingapúrba, Indiába, Egyiptomba, Nagy-Britan- niába.

Őshazakutatási tervei megvalósítása céljából készült Belső-Ázsiába, a magyarok rokonainak vélt hung maülök földjére. 1873-ban Szentpétervárról kiindulva átkelt a Tien-sanon, s Kasgár érintésével a Karakorum és a Himalája hágóin keresztül kockázatos úton érkezett meg Ladakba, ahonnan Indiába utazott. Ő volt a világon az első, akinek sikerült ez a vakmerő vállalkozás. Berzenczey tapasztalatairól az angolok felkérésére a The Times of Bombay hasábjain számolt be (1874. szept. 4., vol. XXXVII., New Series). 1987. évi indiai tanulmányutam során Bombay-ben a lap archívumában bukkantam rá a hazánkban eddig ismeretlen cikkére, mely érdekes megfigyeléseket tartalmaz Ládák természeti képére, népeinek szokásaira vonatkozóan.

Ezúton szeretnék köszönetét mondani R. W. Jayakar úrnak, a The Times of India információs szolgálata vezetőjének, aki készségesen segítette munkámat, és Csonka Erikának, aki a fordítást végezte.

BERZENCZEY LÁSZLÓ: LADAKBAN

Talán túl sokat taglaltam azokat a nehézségeket, melyekben az orosz határtól Kashgariába érkezésemig volt részem: Schak- makban és Kashgarban való feltartóztatásomat, utamat Yar- kandba, interjúmat Mr. Forsyth-tal1, a bánásmódot1, melyben Yarkandtól Ládákig részem volt és végül újbóli feltartóztatásomat Lehben. Nem állhatom meg azonban, hogy ne fejezzem ki azon meggyőződésemet, hogy a bánásmód, melyben mindvégig részesültem, Mr. Forsyth velem szemben folytatott politikájának volt a következménye. Ez a politika, bármennyire fájó és megalázó volt is számomra, kényszeredetten bár, de be kell látnom, hogy semmi esetre sem volt előrelátó a részéről.

Nincs az az urától szökő szolga, aki gyorsabban és lopakodób- ban készülődött volna, mint én Lehből való eljövetelemkor, összecsomagoltam minden holmimat, felnyergeltem a Mr. John- sontól kölcsönkapott lovat, a másikra pedig magam raktam fel a csomagokat, mivel kísérőm teljesen használhatatlannak bizonyult az efféle munkára. A csomagjaim egy részét szállító két emberrel az Indus-folyó mentén indultam útnak, majd hamarosan nekivágtam felfelé a hegyen. Mennyire vágytam arra, hogy lefelé menjek, a folyó mentén és Kasmíron keresztül tegyem meg az utat, ahol nincsenek magas hegyek! A Himalája legmagasabb hágójára újból feljutni, ami elkerülhetetlen volt, ha Kooloon keresztül teszem meg az utat, meglehetősen kiábrándítónak tűnt számomra, tekintetbe véve gyenge egészségi állapotomat, mindenesetre a korábbiakhoz képest már jobban éreztem magam.

Minél magasabbra értem az Indusnak ebben a völgyében, annál dúsabb lett a növényzet. Egy-egy család birtokában levő, kőfallal körülvett földterületeket lehetett látni, melyek gondos megművelésről tanúskodtak. A látvány Goldsmith szavait juttatta eszembe: „Az ember keveset akar errefelé, és azt a keveset sem akarja sokáig."

Nem látni tétlen, semmittevő embert, férfiak és nők egyaránt szorgoskodnak. Az utóbbiak hátukon kosarakkal, kezükben vas végű bottal végzik munkájukat. Egyetlen asszonyt sem lehet kosár nélkül látni, és az is csak ritkán üres.

Este elértük Chachotot. Egykor park lehetett ezen a területen. Csak két fő utca szeli át a falut, és így a fák nagy része épségben maradt. Másnap reggel nagyon felbosszantott muzulmán vezetőm, aki a nála levő nagy bottal állandóan verte ladaki kísérőinket. Amikor abbahagyattam vele, elvettem tőle a botot és eldobtam, nagyon dühös lett rám, és gesztusaival értésemre adta, hogy akár el is vághatja a torkát ezeknek az embereknek, ha neki éppen úgy tetszik, és hogy nekem ehhez semmi közöm. Nem értettem, hogy a kasmiri Maharaja, aki állítólag hindu, miért alkalmaz muzulmánokat az ország közigazgatásában. Ha Lehben például egy dölyfösen, csípőre tett kézzel sétáló embert látni, az biztos, hogy muzulmán. Ha annak szemtanúja valaki, ahogy én magam is voltam háromszor Mr. Johnson távolléte alatt, hogy valaki leveszi saruját, és a szegény ladaki asszonyokat és gyerekeket arcul üti annak sarkával, akkor is biztos lehet az ember, hogy ő is muzulmán. A helyzet az, hogy vallási kötelezettségüknek érzik, hogy így bánjanak ezekkel a szegény bálványimádókkal. De vajon azok az emberek bálványaikat anyagi voltukban imádják? Nem, semmi esetre sem. A bálvány csak anyagi megtestesülése rajongásuk szellemi tárgyának. Egyébként pedig a buddhista vallás legalapvetőbb elveinek egyike a szeretet, és elsődleges tana, ahogy ezt a művelt nagy tudású Körösi Csorna* felismerte, megegyezik a kereszténységével. Vagyis: Szeresd felebarátodat, mint tenmagad.

Antik gótikus építészetre emlékeztető motívumokat találni még néhány újonnan épült házon is. Az alsó rész kőből van, és istállónak használják, a felső napon kiégetett hatalmas téglákból épült. Tetők nincsenek, csak teraszok és tornyok, melyek hosszú, keskeny ablakait nagyon óvják és félig elrejtik a különböző fafaragások mögé. A hegycsúcsokon hatalmas várak magasodnak, amelyek a lámák egykori kolostorai voltak. (Nincs zászló egyiknek a tetején sem.) Vallásos műemlékeiken a nagy és kisebb méretű Khordteneken4 kívül vannak olyan hatalmasak is, hogy anyagukból kétszer fel lehetne építeni azt a falut, amit azok körülvesznek. Az emberek itt égetik el halottaikat, ami igen jó szokás, hiszen máskülönben hamarosan nem tudnák hová eltemetni őket. Ezeket a helyeket Khordtennel jelölik. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen rengeteg van ezekből errefelé.

Ahogy elhagytuk az Indust, völgybe értünk, amit kezdetben kő, később pedig homok és kavics borított. Aznap megérkeztünk Marcalauba. Onnan tovább haladva, találkoztunk egy öreg lámával. ő volt az első, akit életemben láttam. Rongyos vörös ruhájában imbologvya haladt el mellettünk, meggörnyedve a teher alatt, amit cipelt. Ó, azok a lecsúszott püspökök és bíborosok! A hierarchia nem bizonyult jó formának a közigazgatásban. Még az este leszállta előtt elértük Uguit. Másnap feljebb haladva a hegyen egy Mira nevű helységhez érkeztünk, ahol erődítmény romjai magasodtak a hegy csúcsán. Itt olyan látványban volt részem, mint még eddig soha: teljesen rózsaszínű hegyek tárultak elém.

Ahogy egy szűk völgybe érkeztünk, megpillantottam a hegyek csúcsait, melyek olyanok voltak, mintha több ugyanolyan vastag falat építettek volna egymás mellé, és így megannyi különös formájú vár benyomását keltették, ha az ember elhaladt alattuk.

Részlet a The Bombay Times-ban megjelent Berzenczey-cikkből