Lendvai Timár Edit: Magyar utazók, földrajzi felfedezők (Érd, 2009)

Zichy Jenő expedíciói - Cholnoky Jenő utazása a „sárkányok országában"

ásvány-, kőzet-, és őslénytani leletet juttatott haza, és 8 magyarországnyi területet bemutató térképállományt eredményezett. Hazatértük után a tu­dományos anyag feldolgozását kéttu­catnyi tudós végezte el. Három köte­tes monográfiában foglalták össze az expedíció eredményeit. Lóczy személye és az expedíció ered­ményessége motiválta Cholnoky Je­nőt, Prinz Gyulát, Gubányi Károlyt és Stein Aurélt utazásaikra. Zichy Jenő expedíciói Zichy Jenő (1837-1906) már ifjúkorában tett kisebb utazásokat, de az első komo­lyabb expedíciójára már éltesebb ko­rában, 58 évesen vállalkozott. 1895-ben és 1896-ban a Kaukázus nyugati, illetve déli vidékére szervezett expedíciót a ka­ukázusi népek történetének, nyelvének, néprajzának jobb megismerésére. Az expedíciók után kiadott 2 kötetes mun­ka a közéletben ugyan nagy sikert ara­tott, a tudományos körök viszont élénk kritikával fogadták. Legjelentősebb, har­madik ázsiai expedíciójának fő kutatási terve a magyarság oroszországi vándor­lásának pontosabb dokumentálása volt 1897-98-ban. A néprajzi feladatok közt első helyen az ősfoglalkozások - elsősor­ban a halászat - tanulmányozása állt, illetve az osztyák-magyar nyelvrokon­ság nyelvi és etnográfiai tisztázása volt. E két témában Jankó János (1868-1902) néprajzos és Pápay József (1873-1931) nyelvész jeleskedett eredményeivel. A kutatási helyek területi szétszórtsága miatt az expedíció tagjai nem dolgoztak mindig együtt. Hazatérésük után rögtön hozzáfogtak az összegyűjtött anyag fel­dolgozásához, melyet hatkötetes, ma­gyar és német nyelvű impozáns monog­ráfiában foglaltak össze. Cholnoky Jenő, Lóczy Lajos és Papp Károly geológus Cholnoky Jenő utazása a „sárkányok országában" Másfél évvel a harmadik Zichy expedí­ció előtt indult útnak egy akkoriban 26 éves ifjú tanársegéd, Cholnoky Jenő (1870-1950), Lóczy Lajos asszisztense Kínába. A későbbi neves földrajzpro­fesszor akkor még nem is sejtette, hogy életének legnagyobb szabású vállalko­zása lesz egyszemélyes expedíciója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom