Lendvai Timár Edit szerk.: 25 éves a Magyar Földrajzi Múzeum (Érd, 2008)

A KULISSZÁK MÖGÖTT - Történetek, anekdoták a múzeumból (KUBASSEK JÁNOS ÉS LENDVAI TÍMÁR EDIT)

sziklákhoz felérve már gyakori, de távolinak látszó villámlás is tarkította az eget. íratlan, de kötelező szabály volt, hogy a sziklák szélén vagy annak közelében rajtam kívül senki nem állhat. így történt ez most is. A gyerekek felé fordultam, és nem vettem észre a viszonylag közeli villámlást. Csak azt nem értettem, miért hahotázik mindenki, aki rám néz. Én ugyan nem láttam, de a gyerekek szerint a villámcsapás energiája frizurámat kissé felborzolta, hajam szálai égnek álltak, miközben épp a sziklák kialakulásának földrajzi vonatkozásait ecseteltem (volna) nagy vehemensen. A táborok mindenkinek nagy élményt jelentettek. Sok kaland, nehéz túrák, eltévedések, közös palacsintasütések, sírás és nevetés, összetartó kis csapat. Hazaérve már a vasútállomáson önfeledt mesébe kezdtek a gyerekek, a szülők pedig kétkedve hallgatták az élménybeszámo­lókat. Az esti otthoni fürdés után a lefolyók állapotáért, esetleges eldugulásáért pedig nem vállaltunk felelősséget... VEDD ÉSZRE, HOGY VIGYÁZHASS RÁ! „Vedd észre, hogy vigyázhass rá!" címmel természetvédelmi rajz- és fotópályázatot szerveztünk 1997 késő tavaszán. A pályázati kiírásban megfogalmaztuk, hogy a pályázók a munkáik mellé csatoljanak egy rövid ötletlistát, mit tennének ők környezetünk, természeti értékeink megőrzéséért. A kis fogalmazások annyira találóak, ötletesek, és a felnőtteket is gondolkozásra sarkallok, hogy néhányat közülük itt tennék közkinccsé: Szilfai Rita és Segesdi Katalin, 6. osztályos tanulók: „A növények helyzete egy kicsit nehezebb, mit az embereké. Ugyanis a védett növények nem tudnak az emberekben kárt tenni, de az emberek sajnos igen sokszor letépik a virágot és felbontják az életközösséget. Az emberek manapság nem arra tötekednek, hogy szép legyen a természet, hanem, hogy minél több pénzt szerezzenek. Az embereknek és köztük nekünk gyetekeknek nagy a felelősségünk abban, hogy egyetlen állatfaj sem pusztuljon ki a Földről." Somogyi Balázs maga tervezett szemétszedő gépe zseniális ötlet. „Ez a szemétszedő gép egy olyan találmány, ami az első szeméttől az utolsó zsebkendődarabig mindent felszippant, majd kisebb kockákra roppant össze. Szeretném, ha ez a gép szaporodna és elterjedne." Igen sok pályázó tájékoztató, és nevelő szellemű megoldást javasol szűkebb környeze­tünk védelme érdekében. Döntéshozók figyelmébe ajánlom: „Iskolákban, rádióban, televízióban, szórólapokon, újságokban mosópor és kólareklá­mok helyett „HÉRICSREKLÁMOK" lennének." „A természetvédelmi táblákat a gyerekekkel terveztetném meg. A város forgalmas helyei­re és az iskolák folyosóira is kitenném Érd védett növényeinek és állatainak képeit, hogy mire kell fokozottabban vigyázni."

Next

/
Oldalképek
Tartalom