Lendvai Timár Edit szerk.: 25 éves a Magyar Földrajzi Múzeum (Érd, 2008)

KÖZMŰVELŐDÉS - Miről mesélhetne a konferenciaterem (KOVÁCS SÁNDOR ÉS LENDVAI TÍMÁR EDIT)

Előadóüléseink másik típusa több kisebb témát dolgozott fel, kevésbé ismert, keveseb­bet kutatott utazók életútjáról szólt. 1989-ben többek között Haraszthy Ágoston kaliforniai és Thanhoffer Lajos kongói munkásságáról hall­hattunk érdekes, új információkat. Előadóüléseink harmadik típusa a tema­tikusán szervezett, egy-egy tájegység magyar kutatóit bemutató programok voltak. Ehhez a típushoz tartozott a Kaukázus magyar ku­tatói című előadóülés 1991-ben, vagy a Ma­gyar kutatók a Szaharában című konferencia 1992-ben. Érdi témájú ülések szervezésére a társa­dalmi igény okán a 200l-es évtől fordítottunk nagyobb figyelmet. Ezekről a helytörténeti munkánkról szóló fejezetben írunk részlete­sen. 25 év konferenciáinak teljességre törekvő listáját az alábbiakban adjuk közre: 1. VÁROSI KULTURÁLIS NAPOK KERETÉBEN RENDEZETT TUDOMÁNYTÖRTÉNETI SZAKÜLÉS 1985. MÁRCIUS 1-3. Első nap: Dr. Juhász Árpád geológus előadást tart a Teleki Sámuel-konferencián 1987-ben - Dr. MérőJózsejfőiskolai tanár (ELTE Tanárképző Főiskolai Kar): A Magyar Földrajzi Gyűjte­mény lehetőségei az általános iskolai földrajzoktatásban és a hazafias nevelésben - Dr. Miczek György egyetemi adjunktus (ELTE): A Magyar Földrajzi Gyűjtemény lehetőségei a középiskolai földrajztanításban és a hazafias nevelésben - Dr. Szabó József egyetemi docens (KLTE, Debrecen): Hunfalvy János élete és földrajzi mun­kássága - Havasné Bede Piroska, a Honismeret munkatársa: Középkori magyar utazók - Dr. Krizsán László történész, kandidátus (MTA Világgazdasági Kutató Intézete): Menyhárt László, a Zambezi vidék magyar kutatója - Dr. Szállási Árpád orvostörténész: Képes Gyula, a fagyvilág magyar orvosvándora - Dr. Kubassek János geográfus, gyűjteményvezető (Érd): Gubányi Károly szerepe Kelet-Man­dzsúria megismerésében - Kálmán Gyula tanár (Csorna): Mészáros Kálmán, Északkelet-Afrika vadászutazója Második nap: - Sebes Tibor (Világ Ifjúsága főszerkesztője): Pillantás a sárkányok országára című diaképes elő­adása - Vetélkedő a VIT városairól. Vezeti: Sebes Tibor - India a gimnazisták szemével. Tartják a budapesti Steinmetz Miklós Gimnázium tanulói, az országos Körösi Csorna Sándor emlékverseny győztesei Harmadik nap: - Dudar Tibor—Martinovich Sándor. A térképkészítés műhelytitkai - Martinovich Sándor. Észak-Afrika a térképész szemével

Next

/
Oldalképek
Tartalom