Mácsai Anetta: Magyar vadászutazók a Magyar Földrajzi Múzeumban. Múzeumpedagógiai füzet A magyar utazók, földrajzi felfedezők című kiállításhoz (Érd, 2006)
Abesszíniát és közben betegek ezreit gyógyította. Abesszínia "Albert Schweitzereként" is emlegették, áldozatos munkájának köszönhetően. Munkájának az olasz csapatok támadása vetett véget. Később Tanganyikába költözött Tabora városába, majd Arushába, ahol élete végéig kutatta a környék növény és állatvilágát. Otthonában számos híresség köztük Albert Schweitzer és Ernest Hemingway is megfordult. Sírja a Meru-vulkán lábánál, második hazájában domborodik. Kelet- Afrika gazdag élővilágát fényképeken és mozgó filmen örökítette meg. Több növény és két atka faj felfedezése fűződik a nevéhez. Molnár Gábor (1908-1980) Amazónia vadászutazója Budapesten született. Pápán mezőgazdasági képesítést szerzett. 1930-ban a Nemzeti Múzeum felkérésére állattani gyűjtés céljából harmadmagával Eszak-Brazíliába utazott. Társai megbetegedtek és az összes felszerelésüket eladva visszatértek Magyarországra. Molnár Gábor azonban folytatta a munkáját. Farmfőnöknek állt a Ford társaság kaucsukültetvényére, így fedezte kutatásának anyagi feltételét. Két hónapig dolgozott, majd két hónapos gyűjtőutat szervezett. 1932 végén elvesztette a szeme világát, mert a kezében felrobbant egy megsemmisítésre szánt gyutacsdoboz. Hazatért és vakon írta le amazóniai élményeit. Könyvei az ifjúság körében nagy sikert arattak, és újabb írásra ösztönözték. Akaraterejét bizonyítja, hogy vaksága ellenére további távoli tájakra jutott el. Az 1960-as években kétszer is elutazott Mongóliába, 1972-ben pedig a brazil külügyminiszter vendégeként járt ismét Brazíliában, ahol kevésbé ismert indián törzsek falvaiba is eljutott. Bensőséges hangulatú, fordulatos történetei máig az egyik legnépszerűbb magyar útleíróvá avatták. Mészáros Kálmán (1894-1971), a fejedelmek orvosa Gyulán született. Orvosi diplomája megszerzése után az I. világháborúban sebészként gyógyított. 1924-ben a munkanélküliség miatt Abesszíniába vándorolt ki 1925. februárjában ötven kísérővel indult el ide, Godzsám fővárosába, Debre Markosba, ahol a fejedelem háziorvosa lett. A tartomány egyetlen orvosaként rendkívüli feladatokat kellett megoldania, hiszen az itt élő emberek a legalapvetőbb 5 I