Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)

Antigua

meggyőződhetünk róla, hogy temérdek kisebb-nagyobb öböl és félsziget csipkézi a partokat. Az egyik tengerbe nyúló hosszú, lapos félszigeten épült Antigua nemzetközi repülőtere. Kis országhoz mérten nekem túlzottnak tűnt a hatalmas építmény, Antigua azonban versenybe szállt Barbadosszal, és az idegenek idecsalogatá­­sának egyik alapfeltétele a modern légi kikötő. Miként Barbados a déli szigetek közlekedési csomópontja, az északi Kis-Antillák csoportjában erre a rangra Antigua pályázik. Némi szorongással nyújtottam át útlevelemet az ellenőr­zést végző fekete fiatalembernek. Egyeztette arcomat a fény­képpel, majd gyorsan lapozni kezdett a könyvecskében. Egy pillanatra megállt és már ütötte is bele pecsétjét. Megkönnyebbültem! Rose kisasszony „okos” bélyegzője megtette hatását! Mint már említettem, a budapesti Brit Nagykövetség konzuli osztályán egyebek között megkértem az Antiguába szóló beutazási engedélyt is. Mivel hónapok múltán sem jött rá válasz Antiguából, többször megsürgettem, de továbbra sem reagáltak rá. Beszéltem a brit konzullal, Miss E. A. Rose­­szal, és kértem, adjon igazolást, hogy én jóhiszeműen min­dent elkövettem a vízum beszerzése érdekében. Külön papírt nem kaptam, de beütött az útlevelembe egy fél oldalt kitöltő keretes pecsétet, mely így szólt: Consular Section British Embassy VISA FOR ANTIGUA Applied for 4/11/1980. Ref. 215C Magyarul: Brit Nagykövetség Konzuli osztálya BEUTAZÁSI ENGEDÉLY ANTIGUÁBA Kérelmezve 1980.XI.4. 215C szám alatt Alatta a nagykövetség körbélyegzője és aláírás. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom