Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)

Barbados

láncolatban Guadeloupe, Martinique és Saint Vincent szigetén. Ehhez a fiatal vulkánsorozathoz kelet felől egy mészköves ív csatlakozik. A térképünkön nem látható Anguillaszigettel kezdődik és Barbudán át Marie-Galante szigetéig tart. Ettől délre nyoma vész.

Azt gondolhatnánk, hogy a szintén mészkőből álló, de a sorból „kilógó” Barbados ennek az alámerült ívnek az újrafelbukkanása. Barbadost azonban a szerkezeti kapcsolatok Tobago és Trinidad szigetén át már a venezuelai Partihegységgel, vagyis Dél-Amerikával fűzik össze.

Térképünkön szerepel egy harmadik vonulat is a vulkanikus sorozattól nyugatra, az üledékes kőzetekből felboltozódott Avesi-hátság. Ebből azonban csak északon emelkedik ki a tengerből a korallszigetek kisebb csoportja (Aves- vagy Madár-szigetek), melyek Venezuelához tartoznak.

A geográfus nem elégedhet meg a szigetláncok puszta számbavételével. Az igényes olvasót is bizonyára érdekli: hogyan, miképpen és miért éppen itt keletkeztek ezek a szigetek?

Már a régi kutatók azzal magyarázták a szigetívek keletkezését, hogy a földkéregben uralkodó feszültségek töréseket hoztak létre, és a kőzethasadékokon át láva nyomult a felszínre. Ez a magyarázat ugyan helytálló, de nem kielégítő. A további hogyanokra és miértekre a lemeztektonikai elmélet próbál választ adni.

A szakemberek megállapították, hogy a Föld szilárd kérge - melyet arányaiban a tyúktojás kemény héjához hasonlíthatunk - nem összefüggő kőzetburok, hanem több nagyobb és számos kisebb úgynevezett litoszféra-lemezből áll. Ezek a lemezek az alattuk elhelyezkedő kőzetolvadékon „úsznak”, mint télvíz idején a folyó zajló jégtáblái. Az egymáshoz préselődő litoszféra-lemezek határait rendszerint vulkánok sorozata és a földrengések gyakorisága jelzi. A lemezek 50-100 km vastagságúak, felszínükön egyaránt hordoznak szárazföldeket és tengereket.

26