Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Barbados
A portugálok dokumentuma későbbi keletű, de hitelesebb. 1540-ben a Brazíliába tartó Pedro de Campos szállt partra a szigeten, amelyet ő lakatlannak talált. Nem vette birtokba, csak néhány sertést engedett szabadon rajta, hogy ha majd arra járnak honfitársai, az elszaporodó állatokból friss húshoz jussanak. Megelőzték őket azonban a Saint Vincent-i indiánok, akik áteveztek a szigetre és zsákmányul ejtették a disznókat. Később sem a portugál, sem a spanyol gyarmatosítók nem mutattak érdeklődést az értéktelennek tűnő sziget iránt. A lapos mészkőtábla nem kecsegtette őket ásványi kincsekkel, a köves felszínt pedig mezőgazdasági termelésre alkalmatlannak találták. Közel egy évszázad múltán Anglia figyelt fel a gazdátlan szigetre, és 1627-ben telepeseket küldött lefoglalására. Az angolok a nyugati partokon, a mai Holetown város közelében vetették meg lábukat, és a bozóttól megtisztított földeken dohányt, gyapotot és cukornádat kezdtek termelni. Különösen az utóbbiból jó termést takarítottak be, s mivel Európában megnőtt a cukor iránti kereslet, nádtermesztés céljára egyre nagyobb területeket hódítottak el az ősvadonból. Az európaiak nehezen bírták a munkát a nedves, forró éghajlat alatt, ezért Afrikából fekete rabszolgákat hoztak be. Két évszázad alatt a cukornádültetvények anynyira megsokasodtak, hogy a szigetnek több mint a felét foglalták el. Barbados gazdasági és társadalmi életében nem hozott nagy változást a rabszolgák felszabadítása 1834-ben. A földeket nem lehetett másra használni, mint cukornád termesztésre, s a felszabadított négerek, ha nem akartak éhezni, kénytelenek voltak „szabad munkásként” tovább dolgozni földesuraiknak. Akkoriban a feketék száma már meghaladta a 80 000-et, a fehérek mintegy tízezren lehettek. A második világháború után a Karib-térségben is megindult a gyarmatrendszer felszámolása. Az angolok először 1947-ben az egész szigetvilágukat magában foglaló Nyugatindiai Föderációt hozták létre. Ennek felbomlása után Barba-15