Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Saint Vincent
val a sziget északi részét foglalja el. Legmagasabb pontja 1234 méter, fo kráterének alján egy másfél kilométer átmérőjű tó helyezkedik el. A kráterfalakból sípolnak a kitörő gázok, figyelmeztetve: emberek, vigyázzatok, még élek, és ha megdühödöm, nem állok jót magamért! A Saint Vincent-i Soufriere a Karib-térség legtevékenyebb tűzhányója. Tavas krátere az 1718-as nagy kitörés alkalmával keletkezett. A következő kirobbanása 1812-ben volt, ezután 90 évig hallgatott, majd egy nappal a Mont Pelée kitörése előtt - a Soufriere újra működésbe lépett. Irtózatos dörrenés után óriási gomba alakú gázgomolyag emelkedett a magasba, és tüzes gázfelhőként (nuée ardente) zúdult alá a hegy oldalán. A csaknem ezer fokos gáztömeg — Mont Pelée kitöréséhez hasonlóan - pillanatok alatt felperzselte az erdőket, elpusztította az útjába került településeket. Szerencsére az itteni parton nem volt olyan népes város, mint Martiniqueon Saint Pierre, de így is 1350 halálos áldozatot követelt a kitörés. Az elpusztultak többsége fekete karib volt, akik a gyarmatosítók üldözése elől a Soufriere környéki erdőkbe húzódtak vissza. A pusztító kitörések óta a vulkanológusok mindkét vulkánt megfigyelés alatt tartják. 1971-ben számos jel utalt arra, hogy a Soufriere újabb kitörésre készül. Emelkedett a krátertó vizének hőmérséklete, felerősödött a fumarólák és szolfatárák működése, majd a tóból egy lávadóm kezdett kiemelkedni. Biztonsági okból a környék lakosságát kitelepítették. A várt kitörés elmaradt, a nyugtalanító jelenségek is megszűntek. Az esemény meglepetésszerűen, nyolc évvel később, 1979 áprilisában következett be. A robbanásos kitörés hatalmas mennyiségű poranyagot lövellt a magasba, mely nagy károkat okozott a környék ültetvényeiben. A szél a finom vulkáni port a szomszédos szigetekre is elvitte, még Barbadoson is centiméternyi „poresőt” okozott. (Ebből kaptam emlékbe egy zacskónyit Bertalan Béla szobrász barátomtól, amit a házuk járdáján söpört össze.) 119