Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Saint Lucia
Etiópia (Abesszínia), ahol testvéreik ma is élnek, vezérük Ras Tafari (ras = herceg, tehát magyarosan Tafari herceg, aki 1930-ban Hailé Szelasszié néven Etiópia császára lett). A mozgalom főleg Jamaicán terjedt el, ahol mintegy 70 000 tagja volt. Az afrikai rituális szertartásokat felújító mozgalom kezdetben faji és vallási alapon szerveződött, de a második világháború után szélsőséges hajtásai fejlődtek. A szekta tagjai közül sokan a „szent fű”, a marihuana rabjai lettek, hogy bódultságukban közelebb kerüljenek a „nagy szellemhez”. Hajukat varkocsba tekerték, hogy megkülönböztessék magukat a „közönséges” halandóktól. A rasztaszok közé egyre több munkakerülő, csavargó vegyült, és saját önös érdekű tanokat kezdtek hirdetni. Ilyen volt, hogy minden termesztett növény végső soron Ájtel, vagyis Isten adománya, és mindenki szabadon részesedhet belőle. Ennek alapján feljogosítva érezték magukat, hogy megdézsmálják a kerteket, a piacok árustandjait. A túlnépesedett Jamaicáról a rasztaszok szétszéledtek más szigetekre, így a Kis-Antillákra is. Különös megjelenésükkel és tanításaikkal a lakosság ellenszenvét váltották ki, de a hatóságok csak bizonyított bűncselekmények esetén léphettek fel ellenük. A szekta tagjai tolvajbandákba tömörültek, és különösen a külföldről érkezett turistákra specializálták magukat. Nos, két ilyen rasztasz szegődött a nyomomba a néptelen őserdei ösvényen. Szégyen ide, szégyen oda - futni kezdtem az országút felé, ahonnan autózajt hallottam. Hihetetlen szerencsém volt! Éppen egy rendőrségi kocsi jött, intésemre megállt, majd felvettek. — Nem biztonságosak ezek az erdők — mondta az egyik fekete rendőr. - Egyedül ne járjon erre, mert baja eshet. Az út végén közvetlenül egy sistergő, gőzölgő szakadék partján álltunk meg. Valóra vált, amiről a prospektusban olvastam: „bekocsiztam” egy vulkánba! A rendőrök körülnéztek az üres parkolóhelyen, majd 111
