Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Poligámia a tengerparton
Poligámia a tengerparton A gyík formájú, tarajos hátú szörnyeteg rám szegezte tekintetét. Többször eltátotta széles száját, mintha fel akarna falni. Néhány lomha lépést tett, miközben többször megrázta fejét, és rám vicsorította szörnyű pofáját. Félelmetes lény! A következő pillanatban váratlanul folyadék lövellt felém. A hüllő az orrüregéből fecskendezte arcom irányába a sós váladékot. Elkaptam a fejemet, nehogy a szemembe jusson. Ki tudja, nem tartalmaz-e mérgező anyagot? Megelevenedtek a közeli sziklák. A kövekről hasonló csúf, fekete hüllők emelték fel a fejüket, figyelték minden mozdulatomat. Csobbant a tenger vize. Újabb szörnyalakok bukkantak elő a hullámokból, és lassan kúsztak fel a sziklák oldalain. Hosszú karmaikkal, pikkelyes mancsaikkal biztosan tapadtak a meredek falakhoz. Sárkányok közé keveredtem... Kalandos, fantasztikus ősvilági leírásokban olvastam hasonlókat. A földtörténet középkorát népesítették be ilyesfajta szörnyek, a tengeri és szárazföldi sárkányok. ...Nem kell visszaszállnunk a fantázia szárnyain százötven millió esztendőt. Földünkön egyetlen helyen, a Galápagos-szigetek partjain ma is a jura időszak hüllőktől hemzsegő világába képzelhetjük magunkat, a valóságban találkozhatunk a hajdani hatalmas termetű gyíkok hasonmásaival. Galápagos fekete bazaltkövein megelevenedett egy csipetnyi ősvilág! 70
