Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)

Darwin és az elefántlábúak

Darwin és az elefántlábúak Fitz-Roy kapitány, az angol király tízágyús vitorlás hajójá­nak, a „Beagle”-nek parancsnoka, kiváló emberismerő híré­ben állt. Amikor 1831-ben világ körüli útjára készült, kísérő­nek természetbúvárt keresett. Felhívták a figyelmét egy tehetséges, akkor mindössze huszonkét éves fiatalemberre, Charles Darwinra. Fitz-Roy és Darwin első találkozása hajszál híján sikerte­lenül végződött. Az ok: Darwin orrának különös formája. Fitz-Roy szentül hitt abban, hogy az ember jellemét arcvoná­saiból meg lehet állapítani. „Kétségbe vonta - írta önéletraj­zában Darwin -, hogy olyan orral, mint az enyém, bárkinek is elég energiája és kitartása lehessen az ilyen útra. Később, azt hiszem, megbizonyosodott róla, hogy orrom hamis felvilá­gosítást nyújtott.” Másfél évszázad távlatából nyugodtan állíthatjuk, hogy Fitz-Roy utazása a természettudomány történetében rég a feledés homályába merült volna, ha a véletlen nem hozza össze ezzel a lelkes fiatalemberrel, akit oly rendkívüli megfi­gyelőképességgel, éleslátással áldott meg a természet. Őfelsége hajója, a háromárbócos „Beagle” (magyarukVizs­­la) 1831. december 27-én hagyta el Angliát. Az expedíció célja az volt, hogy a korábbi felderítő utak adatainak kiegészítésé­re megfigyeléseket és tengerészeti méréseket végezzen, első­sorban Dél-Amerika partvidékein, valamint néhány csendes­óceáni szigeten. A legtöbb időt Patagónia és Tűzföld térségé­ben töltötték, ahol a még kezdő fiatal szakember sok tapasz­talatra tett szert. Határtalan szorgalommal képezte magát, 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom