Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Kalandos búcsú
el a legjobb terméseredményeket a meghonosított cukornád és a kávé termesztésében. A vízhiány azonban nagy gondot okoz. El Progreso kialakulása a floreanai eseményeknél is kegyetlenebb, véres história. Az első telepet 1869-ban Manuel Cobos alapította — fegyencekből. Cobos jó szervező volt, ugyanakkor kíméletlen zsarnok. Teljesen függetlenítette magát az anyaországtól, saját törvényei szerint uralkodott és maga bíráskodott. Evek során hat embert halálra veretett, többet saját kezével végzett ki. Cobos ítélkezései között szerepelt a száműzetés. A bűnöst elvitték valamelyik távoli szigetre, majd víz és élelem nélkül otthagyták. így járt többek közt Camilo Casanova, akinek képe nem tetszett Cobosnak, ezért az akkor még lakatlan Santa Cruz-szigetre deportálta. Persze Cobost is elérte a végzet, mint minden zsarnokot. Ekkor már 1903-at írtak. Cobos egyik alattvalóját - valami kisebb vétségért - ötszáz botütésre ítélte. A pohár betelt, a rabszolgák fellázadtak. Bozótvágó késekkel rátámadtak Cobosra és pribékjeivel együtt megölték. A felkelők elfoglalták Cobos hajóját és Kolumbiába menekültek. Amikor az eset kitudódott, az ecuadori kormány a „Cotopaxi” ágyúnaszádot küldte a szigetre. A kapitány parancsot kapott, hogy keresse fel azokat a helyeket is, ahova Cobos embereket száműzött, hátha van még köztük valaki életben. Csak egyet találtak meg: Camilo Casanovát, aki méltán . kiérdemelte a „galápagosi Robinson” nevet. A magára hagyott ember éveken át a teknősök és gyíkok nyers húsát ette, a megölt állatok vérét itta. Szomját a kaktuszok nedvdús tányérjainak fogyasztásával oltotta. A szabadulás reménye többször felcsillant előtte. Hajókat látott a partok előtt elhúzni, olykor partra is szálltak róluk. Casanova zokogva könyörgött nekik, hogy vigyék magukkal, de a jövevények azt válaszolták: nem tehetik. A szerencsétlen számkivetett nem értette, hogyan lehetnek embertársai ilyen kegyetlenek hozzá. Csak akkor kapott 138
