Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Kalandos búcsú
! Hadd csemegézzenek a halak, ahelyett, hogy nekünk főzzön belőlük gulyást a hajó rumcsempész szakácsa. ...A hangulatos utazást a harmadik nap éjjelén váratlan esemény zavarta meg. Arra ébredtem, hogy csend van. A hajó motorja leállt, csak a hajóeresztékek nyiszorogtak. Jövés-menés kezdődött, érthetetlen emberi beszéd szűrődött fel hozzánk a hajó gyomrából. Az egyik kiváncsi német fiú lemászott, hogy megtudja, mi történt.- Eltört a hajótengely — hozta kisvártatva a hírt. - Megjavítani nem tudják. Hajónkat a tengerár lassan sodorja vissza a Galápagos-szigetek felé, akárcsak hajdanában Berlanga bárkáját. Nos, ha így van, ezen nem sokat változtathatunk. Életünk a kifürkészhetetlen sors kegyeire van bízva. Fordultam egyet a fekhelyemen, és aludtam tovább. Hajnaltájban morzézásra ébredtem. S. O. S, S. O. S. Save our souls! Mentsétek meg lelkeinket! Fiatal rádiósunk, Miguel Eduardo a végszükségben addig bütykölte az ócska készüléket, míg sikerült adásra bírnia. Vészjelzéseinket talán felfogják valahol... Úgy tűnik, mintha bárkánk egy helyben állna a végtelen vízmező közepén. Pedig - ha nagyon lassan is - óráról órára közelebb kerülünk a Galápagos-szigetekhez. Vajon mikor, melyik szigeten fogják partra vetni bárkánkat a hullámok? Aggodalomra nincsen ok. A rádiónk ugyan néhány adás után végleg felmondta a szolgálatot, viszont élelemmel bőségesen el vagyunk látva. A jövőben az elpusztuló állatokat legfeljebb nem dobáljuk be a tengerbe, hanem magunk fogyasztjuk el. Egy nagy rozsdás vastartályban hetekre elegendő ivóvizünk is van. A bárkán tartózkodó emberek létszáma pedig - utasokkal együtt - mindössze huszonegy fő. A kapitány, Campuzano Nelson, távcsövével egész nap a horizontot kémlelte. Végre örömujjongva felkiáltott:- Hajó a láthatáron!!! 135
