Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Az állhatatosság diadala
huzattól', megdagadt az arcom. Elmentem az orvoshoz, aki adott valamilyen injekciót és eltiltott a munkától. Erre én hatalmas dunsztkötést tettem a fejemre és folytattuk a kőgörgetést. Tegnap, vagyis október 9-én, ismét előnyomulásba lendültünk. Kimozdítottam egy jókora követ, s mögötte keskeny hasadék tárult fel. Legalább öt-hat méterre elláttunk, de a nyiladék oly szűk volt, hogy bebújni nem tudtunk. Egyszeribe olyan izgalmassá, érdekessé vált a munkahely, hogy ma, vasárnap ellenére, ismét kimentem a Dász-töbörbe és odalent az aknában órákon át tanulmányoztam a továbbjutás módozatait, lehetőségeit. Nem lesz könnyű dolog, mert a nyiladék omladéktengerben halad és megbontása életveszélyes. Pedig a lejtős hasadék alsó vége szélesebbnek tűnik, és onnan jön a huzat is. Holnap tehát megkezdjük ezt a munkát, s remélem, hogy jó eredményekről számolhatok be legközelebb. Jó szerencsét! Lajos Felvillanyozva vártam Lajos újabb levelét. Eltelt egy hét, de semmi hír Égerszögről. Végre október 19-én Lajos jól ismert hangja szólalt meg a telefonban. Pestről hívott fel, most érkezett Égerszögről. Nyomban nekiszegeztem az izgató kérdést:- Lajoskám, bejutottatok a barlangba? — Még nem - hallottam a lehangoló választ. — Gyere el este a lakásunkra, majd beszámolok részletesen. Előre sejtettem, hogy miről fog beszélni: veszélyes omlásokról, aztán keserves kőhordásról, majd dúcolásról. így megy ez már több mint két és fél hónapja minden áldott nap. És az eredmény? Csak a remény! Sajnálom az olvasót, hogy újra és újra ismétlésekbe kell bocsátkoznom. Azok az átkozott „nagy kövek”, amelyek utunkban álltak, már unalomig főszereplők az írásomban. Könyvem azonban nem regény, amelyben az író a kitalált 93
