Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Quo vadis Rapa Nui?
Quo vadis Rapa Nui? Hála Maria borogatásainak, sérült lábam rendbejött, napról napra jobban bírtam a járást. Reggeli után felkerekedtem és elsétáltam a légitársaság irodájába, hogy az esti csendháborító találkozás után nyugodtan megbeszéljük a továbbutazásomat. Voltaképpen azt sem tudtam, miképpen rendeződött a tahiti belépési engedélyem ügye. Talán megkerült az elveszett vízum, vagy egyszerűen csak meglágyult a tahiti rendőrfőnök szíve?- Mi is csak annyit tudunk, ami a telexben áll, vagyis hogy felszállhat a gépre - mondta a tisztviselő. - A repülőtéren várni fogják a bevándorlási hivatal emberei. Az utazáshoz persze jegy is kell. Annak idején az egész jegyfüzetemet visszatartották a Lan Chile irodájában, hogy az ügyintézéshez kéznél legyen. Nagy nehezen elő is került az egyik fiók mélyéről, de amikor szétnyitották, kiderült, hogy hiányzik belőle a Tahitiba szóló jegyszelvény. Ezt ugyanis az első elutazási kísérletemkor kitépték belőle. Meghűlt ereimben a vér. Még csak ez hiányzott! Most van ugyan vízum, de nincs jegy!- Utánanézünk a dolognak, senor - ígérte a köpcös tisztviselő. - Ha nem kerül elő a jegy, másolatot kérünk Budapestről. Szent ég! Vajon mennyi idő alatt jut el egy budapesti jegymásolat a „világ köldökére”? Egy hét? Egy hónap? Beletörődtem sorsomba. Lesz, ahogy lesz! Mindenesetre a tartózkodási engedélyemből hátralévő pár napot igyekszem a leghasznosabban eltölteni. A ciklon elvonultával az időjárás visszazökkent megszokott ritmusába. Az utak felszáradtak, a sarat por váltotta 143
