Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 14. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2005)

IN MEMORIAM - Kretzoi Miklós (Dr. Füköh Levente)

és csonttöredékre mutatott. "Ezeket válogassa szét, különkülön kupacokban tartva az alakra hasonlókat. Ha ez megtörtént, vegyen ki a vitrinekből egy-egy csontvázat és az egyes kupacokban tartott csontokat a csontváz megfelelő csontjával hasonlítsa össze. Ha egyezik az alakjuk, tudhatja, melyik állatnak a csontjait válogatta egy-egy kupacba. így megtudja, milyen álba fajokat képvisel a kirakott csontanyag" - bólintott és faképnél hagyott. Legközelebb újabb csonthegy várt - már tudtam, mit kell tennem. Ez többször megismétlődött, míg végül egyszerűen kijelentette: "A tavalyi csákvári ásatásom jelenkori állatcsont-anyagát határozta meg. Akarja a jégkorszaki anyagot is feldolgozni?" Természetesen boldogan vállaltam. "Összehasonlító irodalmat a könyvtárban talál. " Es megmutatta a könyvtár bejáratát. Itt újabb szerencse ért: a könyvtár vezetője akkor Lambrecht Kálmán volt, a madarak őslénytanának világviszonylatban vezető specialistája, az őslénytan világirodalmának kiváló ismerője. Bemutatkozásomon (K.M. paleomammalógus) elmosolyodva (elsőéves egyetemi hallgató voltam) kezembe nyomott néhány gazdagon illusztrált régi monográfiát és visszaindított a csontkupacokhoz. Mikor ezzel is megbirkóztam, "professzorom " kicsit aggódó arccal közölte, hogy a jégkorszaki réteg alatt volt egy másik is Csákváron, amelyikben egészen eltérő kinézésű állatcsontok vannak. Ennek is nekiestem és további sorsomat eldöntő szerencsémre kiderült, hogy mind a földtörténet, mind az élet története szempontjából teljesen új korszak igen bőséges dokumentációja került a kezünkbe, tehát nem "további adat", hanem a földtan és őslénytan területét világviszonylatban jelentősen előrevivő, új ismeret birtokába jutottunk. Az ezt ismertető publikáció hatása kettős volt. Egyrészt akárhova mentem külföldön, kongresszusokon, vagy kutatóközpontokban ismerősként fogadtak és egyenlő "súlyú" tárgyalóként (nem pedig másodéves egyetemi hallgatóként). Itthon viszont a világgazdasági krízis kellős közepén (és a 7 éves kinevezési tilalom első éveiben) egyszerre veszedelmes versenytárs lettem. " Karrierjét, ahogy Miklós bácsi fogalmaz továbbra is a szerencse vezérelte: "egész további tevékenységemet döntően befolyásoló szerencsém volt, hogy kapcsolatba kerültem báró Nopcsa Ferenccel, aki 1927-1930 közt volt a Földtani Intézet igazgatója. Röviden: tőle tanultam meg tudományosan gondolkozni, nem csak adatokat összehordani. " Majd elmondása szerint Méhely Lajos monografikus munkái tanították meg arra, hogyan lehet - és kell - a gondolat-szikrákból összefüggő gondolatsort felépíteni. Tanulmányai befejeztével, 1930ban ledoktorált őslénytan-földtan földrajz tárgyakból. Mivel abban az időben paleontológusként nem sikerült elhelyezkednie, ezért az akkor szerveződő petróleum-kutatásban sikerült geológusi állás elnyernie. A MAORT térképező geológusaként dolgozott 1940-ig. Itt feladata a Dunától a Muráig-Dráváig terjedő széles sáv - egy 1-2 km vastag üledékmedence térképezése volt. Munkájának eredményeként 12 későbbi nyersanyag lelőhelyet sikerült kimutatnia. A bécsi döntést követően a Magyar Nemzeti Múzeum Föld- és Őslénytárába kapott kinevezést, "ahol végre paleontológus lehettem - legalább is papíron. Rá kellett ugyanis jönnöm, hogy a muzeológus fogalom sok mindent tartalmaz, ami igen eltérő elvárásokat fed. " Az időközben kitört háború következtében üressé váló munkahelyek egyikét megpályázva nyerte el a Magyar Királyi (később Állami) Földtani Intézetben a II. világháború végével Ausztriába áttelepült specialista, Mottl Mária helyét. A Földtani Intézet nyújtotta lehetőségeket felhasználva megvalósíthatta régi tervét, az ún. klasszikus, a tengeri üledékek ősmaradványanyagának korszakról-korszakra történő változására alapított földtörténeti "naptár" mellett megkezdhette a szárazföldek történeti változásainak-alakulásának időrendi nyomon követését, a szárazföldi sztratigráfia kidolgozását. A fél évből másfél lett, s 1958 elején átadva a vezetést visszatérhetett a rétegtani kutatásaihoz. E munka részben a 3-1 millió év közti idősáv szakaszokra való felosztására és ezen belül a környezeti viszonyok megismerésére (Villányi-hegység, Csarnóta) terjedt ki, részben pedig az e területen kialakított finomrétegtani ősmaradvány gyűjtő módszer segítségével az utolsó 100.000 év - nyári - hőmérsékleti adatainak számszerű rekonstrukcióját eredményezte ("pocokhőmérő"). Nevéhez fűződik a rudabányai ércbányák területén az azóta világhírűvé vált leggazdagabb európai emberelőd-leletkomplexum feltárása és monografikus feldolgozása, egyben a földtörténet egyik leghiányosabban ismert időszaka (9-12 millió év) földtaniőskörnyezeti viszonyainak tisztázása. 1970 és 1974 közt a debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetem Állattani és Embertani Tanszék vezetője volt. A Rudabányán eltöltött hónapok, a hálószobákban folyó felejthetetlen "plafonpartik", ahogy az éjszakai beszélgetéseket nevezte, az ásatásra meghívott hazai és nemzetközi szaktekintélyekkel való találkozások, tanítványai gondolkodását, szakmai munkáját egy életre maghatározták. Nem véletlen, hogy ma, harminc év távlatából is fél szavakból értik egymást. Formailag 1974-ben nyugállományba vonult. Másik fő célkitűzése az emlősállatok rendszertani-